Capítulo Primero. De lo que el cura y el barbero pasaron con don Quijote cerca de su enfermedad

1. fejezet. Ami a pap és a borbély megtapasztalt Don Quijote betegsége idején

Cuenta Cide Hamete Benengeli, en la segunda parte desta historia y tercera salida de don Quijote, que el cura y el barbero se estuvieron casi un mes sin verle, por no renovarle y traerle a la memoria las cosas pasadas;

Cide Hamete Benengeli elmondja a történet második részében, Don Quijote harmadik kalandjában, hogy a pap és a borbély majdnem egy hónapig nem látogatták meg őt, mert nem akarták felidézni vagy emlékeztetni őt a múlt eseményeire;

pero no por esto dejaron de visitar a su sobrina y a su ama, encargándolas tuviesen cuenta con regalarle, dándole a comer cosas confortativas y apropiadas para el corazón y el celebro, de donde procedía, según buen discurso, toda su mala ventura.

de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy meglátogassák unokahúgát és annak anyját, és arra kérték őket, hogy gondoskodjanak róla, adjanak neki vigasztaló ételeket, amelyek jót tesznek a szívnek és az agynak, ahonnan - a józan ész szerint - minden balszerencséje ered.

Las cuales dijeron que así lo hacían, y lo harían, con la voluntad y cuidado posible, porque echaban de ver que su señor por momentos iba dando muestras de estar en su entero juicio;

A nők azt mondták, hogy mindent megtesznek, amit tudnak, mert látták, hogy gazdájuk időnként jelezte, hogy teljesen józan állapotban van.

de lo cual recibieron los dos gran contento, por parecerles que habían acertado en haberle traído encantado en el carro de los bueyes, como se contó en la primera parte desta tan grande como puntual historia, en su último capítulo.

Ez mindkettőjüket nagyon boldoggá tette, mert úgy tűnt számukra, hogy jól tették, amikor a bikákkal vont kocsiban vitték őt, amint azt e nagy és fontos történet első részének utolsó fejezetében olvashatjuk.

Y así, determinaron de visitarle y hacer esperiencia de su mejoría, aunque tenían casi por imposible que la tuviese, y acordaron de no tocarle en ningún punto de la andante caballería, por no ponerse a peligro de descoser los de la herida, que tan tiernos estaban.

És így elhatározták, hogy meglátogatják őt, és kipróbálják, javult-e az állapota, bár szinte lehetetlennek tűnt, hogy javult, és megállapodtak abban, hogy semmiképpen sem avatkoznak be a seb kezelésébe, nehogy a sebhelyeket veszélybe sodorják, mivel azok még nagyon érzékenyek voltak.

Visitáronle, en fin, y halláronle sentado en la cama, vestida una almilla de bayeta verde, con un bonete colorado toledano; y estaba tan seco y amojamado, que no parecía sino hecho de carne momia.

Végül meglátogatták őt, és azt találták, hogy az ágyban ült, egy zöld bársony köntösben, egy piros toledói kalapot viselve; és olyan száraz és sárga volt, hogy szinte mumia-húsnak tűnt.

Fueron dél muy bien recebidos, preguntáronle por su salud, y él dio cuenta de sí y de ella con mucho juicio y con muy elegantes palabras;

Nagyon jó fogadtatásban részesültek, megkérdezték az egészségét, és ő nagyon bölcsen és elegánsan beszámolt a helyzetéről és az egészségéről.

y en el discurso de su plática vinieron a tratar en esto que llaman razón de estado y modos de gobierno, enmendando este abuso y condenando aquél, reformando una costumbre y desterrando otra, haciéndose cada uno de los tres un nuevo legislador, un Licurgo moderno o un Solón flamante;

És a beszélgetés során rátértek az úgynevezett államiságra és a kormányzás módjaira, kijavítva ezt a visszaélést és elítélve azt, megreformálva egy szokást és eltörölve egy másikat, mindhárman új törvényhozókká válva, modern Licurgók vagy ragyogó Szolónokká.

y de tal manera renovaron la república, que no pareció sino que la habían puesto en una fragua, y sacado otra de la que pusieron;

És így megújították a köztársaságot, mintha egy kohóba tették volna, és egy másikat hoztak volna létre belőle;

y habló don Quijote con tanta discreción en todas las materias que se tocaron, que los dos esaminadores creyeron indubitadamente que estaba del todo bueno y en su entero juicio.

és Don Quijote olyan józanul beszélt minden felmerülő témáról, hogy a két vizsgáló biztosan azt hitte, hogy teljesen józan és ép elméjű volt.

Halláronse presentes a la plática la sobrina y ama, y no se hartaban de dar gracias a Dios de ver a su señor con tan buen entendimiento;

A beszélgetésen jelen volt az unoka és a házvezetőnő, és nem győztek hálát adni Istennek, hogy urukat ilyen jó ésszel látják;

pero el cura, mudando el propósito primero, que era de no tocarle en cosa de caballerías, quiso hacer de todo en todo esperiencia si la sanidad de don Quijote era falsa o verdadera, y así, de lance en lance, vino a contar algunas nuevas que habían venido de la corte;

de a pap, megváltoztatva az eredeti szándékot, miszerint nem avatkoznak be a lovagiasság ügyeibe, meg akarta próbálni, hogy Don Quijote állapota valóban javult-e, és így kérdésen kérdésen továbbment, és elmesélte néhány újdonságot, ami az udvarból jött.

y, entre otras, dijo que se tenía por cierto que el Turco bajaba con una poderosa armada, y que no se sabía su designio, ni adónde había de descargar tan gran nublado;

És mások között azt is mondta, hogy biztosan tudták, hogy a török egy hatalmas flottával jön, és senki sem tudta, milyen szándékai vannak, vagy hova szándékozik ezt a nagy felhőt leereszteni.

y, con este temor, con que casi cada año nos toca arma, estaba puesta en ella toda la cristiandad, y Su Majestad había hecho proveer las costas de Nápoles y Sicilia y la isla de Malta.

És ezzel a félelemmel, ami szinte minden évben ránk tör, egész Krisztusiasság foglalkozik, és Őfelsége gondoskodott a nápolyi és szicíliai partok, valamint a Máltai sziget biztonságáról.

A esto respondió don Quijote:

Erre válaszolt Don Quijote:

— Su Majestad ha hecho como prudentísimo guerrero en proveer sus estados con tiempo, porque no le halle desapercebido el enemigo; pero si se tomara mi consejo, aconsejárale yo que usara de una prevención, de la cual Su Majestad la hora de agora debe estar muy ajeno de pensar en ella.

- Az Őfelsége nagyon bölcs harcosként cselekedett, amikor idejében felkészítette államait, hogy az ellenség ne lephesse őket tettre készen. De ha az én tanácsomat követné, azt javasolnám neki, hogy tegye meg ezt a megelőző lépést, amit Őfelsége jelenleg biztosan nem fontolgat.

Apenas oyó esto el cura, cuando dijo entre sí:

A pap ezt hallva azt mondta magában:

— ¡Dios te tenga de su mano, pobre don Quijote: que me parece que te despeñas de la alta cumbre de tu locura hasta el profundo abismo de tu simplicidad!

- Isten legyen veled, szegény Don Quijote! Úgy tűnik, lecsúszol az őrület magas csúcsáról az egyszerűség mélységébe!

Mas el barbero, que ya había dado en el mesmo pensamiento que el cura, preguntó a don Quijote cuál era la advertencia de la prevención que decía era bien se hiciese; quizá podría ser tal, que se pusiese en la lista de los muchos advertimientos impertinentes que se suelen dar a los príncipes.

De a fodrász, aki ugyanerre a gondolatra jutott, mint a pap, megkérdezte Don Quijotét, hogy milyen megelőző lépésre gondolt, amit javasolt. Talán ez is csak egy a sok haszontalan figyelmeztetés közül, amit a hercegeknek szoktak adni.

— El mío, señor rapador —dijo don Quijote—, no será impertinente, sino perteneciente.

- Az enyém, fodrász uram - mondta Don Quijote -, nem lesz haszontalan, hanem lényegre törő.

— No lo digo por tanto —replicó el barbero—, sino porque tiene mostrado la esperiencia que todos o los más arbitrios que se dan a Su Majestad, o son imposibles, o disparatados, o en daño del rey o del reino.

- Nem ezért mondom - válaszolta a fodrász -, hanem mert a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a tanácsok, amiket a hercegeknek adnak, vagy lehetetlenek, vagy őrültségek, vagy károsak a királyra vagy a királyságra nézve.

— Pues el mío —respondió don Quijote— ni es imposible ni disparatado, sino el más fácil, el más justo y el más mañero y breve que puede caber en pensamiento de arbitrante alguno.

- De az enyém - válaszolta Don Quijote - nem lehetetlen, és nem is őrültség, hanem a legegyszerűbb, a legigazságosabb, a legokosabb és a legrövidebb, amit bármelyik bölcs el tud képzelni.

— Ya tarda en decirle vuestra merced, señor don Quijote —dijo el cura.

- Már ideje lenne elmondani, Don Quijote uram - mondta a pap.

— No querría —dijo don Quijote— que le dijese yo aquí agora, y amaneciese mañana en los oídos de los señores consejeros, y se llevase otro las gracias y el premio de mi trabajo.

- Nem szeretném - mondta Don Quijote -, ha itt és most elmondanám, és holnap a tanácsadók fülébe jutna, és ők kapnák a dicséretet és a jutalmat a munkámért.

— Por mí —dijo el barbero—, doy la palabra, para aquí y para delante de Dios, de no decir lo que vuestra merced dijere a rey ni a roque, ni a hombre terrenal, juramento que aprendí del romance del cura que en el prefacio avisó al rey del ladrón que le había robado las cien doblas y la su mula la andariega.

- Én - mondta a fodrász -, Isten előtt fogadom a szavam, hogy nem mondom el, amit ön mond a királynak vagy a tanácsadóknak, vagy bármelyik földi embernek. Ezt megtanultam a pap románcából, ahol figyelmeztette a királyt a tolvajra, aki ellopta tőle a száz aranyat és a vándor szamarat.

— No sé historias —dijo don Quijote—, pero sé que es bueno ese juramento, en fee de que sé que es hombre de bien el señor barbero.

- Én nem ismerek történeteket - mondta Don Quijote -, de tudom, hogy ez a fogadalom jó, mert tudom, hogy a fodrász úr jó ember.

— Cuando no lo fuera —dijo el cura—, yo le abono y salgo por él, que en este caso no hablará más que un mudo, so pena de pagar lo juzgado y sentenciado.

- Ha nem lenne - mondta a pap -, én állom a kenyerét, és kifizetem azt, aki megítélte és elítélte őt, mert ebben az esetben csak egy némaság fog beszélni, aki azt mondja, amit mondani kell, különben meg kell fizetnie azt, amit megítéltek és elítéltek.

— Y a vuestra merced, ¿quién le fía, señor cura? —dijo don Quijote.

- És magának, uram, ki a bizalmasa, uram pap? - mondta Don Quijote.

— Mi profesión —respondió el cura—, que es de guardar secreto.

- Az én hivatásom - válaszolta a pap -, hogy titkot tartsak.

— ¡Cuerpo de tal!

- Istenem!

—dijo a esta sazón don Quijote—.

- mondta ekkor Don Quijote.

¿Hay más, sino mandar Su Majestad por público pregón que se junten en la corte para un día señalado todos los caballeros andantes que vagan por España; que, aunque no viniesen sino media docena, tal podría venir entre ellos, que solo bastase a destruir toda la potestad del Turco?

- Van-e még valami, kivéve, ha felséged elrendeli, hogy nyilvánosan hirdessék ki, hogy minden Spanyolországban vándorló lovag gyűljön össze a bíróságon egy kijelölt napon; mert ha csak fél tucat is jönne, az is elég lenne a török hatalom megdöntéséhez?

Esténme vuestras mercedes atentos, y vayan conmigo.

Legyenek figyelemmel, uraim, és jöjjenek velem.

¿Por ventura es cosa nueva deshacer un solo caballero andante un ejército de docientos mil hombres, como si todos juntos tuvieran una sola garganta, o fueran hechos de alfenique?

Vajon új dolog-e, hogy egyetlen vándorlovag legyőz egy százezer fős sereget, mintha mindannyian egyetlen torkot lennének, vagy ólomból lennének készítve?

Si no, díganme: ¿cuántas historias están llenas destas maravillas?

Ha nem, mondják meg: hány történet tele van ilyen csodákkal?

¡Había, en hora mala para mí, que no quiero decir para otro, de vivir hoy el famoso don Belianís, o alguno de los del inumerable linaje de Amadís de Gaula; que si alguno déstos hoy viviera y con el Turco se afrontara, a fee que no le arrendara la ganancia!

Sajnos nekem - nem mondom, másnak - ma a híres Don Belianis-t kell eljátszanom, vagy az Amadis de Gaula számtalan leszármazottjának egyikét; és ha ezek közül valaki ma élne, és szembeszállna a törökkel, biztosan nem hagyná neki a győzelmet!

Pero Dios mirará por su pueblo, y deparará alguno que, si no tan bravo como los pasados andantes caballeros, a lo menos no les será inferior en el ánimo; y Dios me entiende, y no digo más.

De Isten vigyázni fog a népére, és majd lesz valaki, aki ha nem is olyan bátor, mint a múlt vándorlovagjai, legalábbis nem lesz kevésbé bátor; és Isten megért engem, és nem mondok többet.

— ¡Ay! —dijo a este punto la sobrina—; ¡que me maten si no quiere mi señor volver a ser caballero andante!

- Jaj! - mondta ezen a ponton az unokahúg -, Isten ítéljen engem, ha uram nem akar újra vándorlovag lenni!

A lo que dijo don Quijote:

Mire Don Quijote azt mondta:

— Caballero andante he de morir, y baje o suba el Turco cuando él quisiere y cuan poderosamente pudiere; que otra vez digo que Dios me entiende.

- Vándorlovagként kell meghalnom, és a török jöhet vagy mehet, amikor csak akarja, és amilyen erővel csak tudja; mert ismét mondom, Isten megért engem.

A esta sazón dijo el barbero:

Ekkor a fodrász azt mondta:

— Suplico a vuestras mercedes que se me dé licencia para contar un cuento breve que sucedió en Sevilla, que, por venir aquí como de molde, me da gana de contarle.

- Kérem a kegyes urakat, engedjék meg, hogy elmeséljek egy rövid történetet, ami Sevillában történt, és mivel ide jöttem, kedvem van elmesélni.

Dio la licencia don Quijote, y el cura y los demás le prestaron atención, y él comenzó desta manera:

Don Quijote engedélyt adott, és a pap és a többiek figyeltek, és ő így kezdte:

— «En la casa de los locos de Sevilla estaba un hombre a quien sus parientes habían puesto allí por falto de juicio.

- Sevilla bolondok házában volt egy ember, akit rokonai helyeztek oda, mert nem volt elég józan.

Era graduado en cánones por Osuna, pero, aunque lo fuera por Salamanca, según opinión de muchos, no dejara de ser loco.

Ő Osunában szerzett kánonjogi diplomát, de sokak véleménye szerint, bár Salamancában is tanult, mégis bolond volt.

Este tal graduado, al cabo de algunos años de recogimiento, se dio a entender que estaba cuerdo y en su entero juicio, y con esta imaginación escribió al arzobispo, suplicándole encarecidamente y con muy concertadas razones le mandase sacar de aquella miseria en que vivía, pues por la misericordia de Dios había ya cobrado el juicio perdido;

Ez a diplomás, néhány év elmélkedés után, azt állította, hogy józan és épelméjű, és ezzel a gondolattal írt az érsekének, sürgetve és nagyon meggyőzően kérve, hogy engedje ki őt ebből a nyomorúságból, mert Isten kegyelmével már visszanyerte elvesztett józan eszét;

pero que sus parientes, por gozar de la parte de su hacienda, le tenían allí, y, a pesar de la verdad, querían que fuese loco hasta la muerte.

de rokonai, hogy örökölhessenek tőle, ott tartották őt, és az igazság ellenére azt akarták, hogy örökké bolond maradjon.

»El arzobispo, persuadido de muchos billetes concertados y discretos, mandó a un capellán suyo se informase del retor de la casa si era verdad lo que aquel licenciado le escribía, y que asimesmo hablase con el loco, y que si le pareciese que tenía juicio, le sacase y pusiese en libertad.

Az érsek, meggyőződve sok józan és körültekintő levélből, megbízta az egyik káplánját, hogy tudakozódjon a ház rektornál, hogy igaz-e, amit a diplomás ír neki, és hogy beszéljen a bolonddal, és ha úgy látja, hogy józan, engedje ki és szabadítsa fel.

Hízolo así el capellán, y el retor le dijo que aquel hombre aún se estaba loco: que, puesto que hablaba muchas veces como persona de grande entendimiento, al cabo disparaba con tantas necedades, que en muchas y en grandes igualaban a sus primeras discreciones, como se podía hacer la esperiencia hablándole.

A káplán ezt megtette, és a rektor azt mondta, hogy az az ember még mindig bolond: hogy bár sokszor nagyon értelmesen beszélt, végül mindig olyan butaságokat mondott, amik sokszor és nagyon egyeztek az első józan gondolataival, amint azt a beszélgetés során meg lehetett állapítani.

Quiso hacerla el capellán, y, poniéndole con el loco, habló con él una hora y más, y en todo aquel tiempo jamás el loco dijo razón torcida ni disparatada; antes, habló tan atentadamente, que el capellán fue forzado a creer que el loco estaba cuerdo;

A káplán meg akarta tenni ezt, és amikor a bolonddal volt, több mint egy órán át beszélt vele, és ezalatt a bolond soha nem mondott semmi félreértelmezhetőt vagy butaságot; sőt, igen józanul beszélt, úgyhogy a káplán kénytelen volt hinni, hogy a bolond józan volt;

y entre otras cosas que el loco le dijo fue que el retor le tenía ojeriza, por no perder los regalos que sus parientes le hacían porque dijese que aún estaba loco, y con lúcidos intervalos;

és a bolond közölte vele egyebek mellett, hogy a rektor rosszakaratú vele, mert nem akarja elveszíteni a rokonok ajándékait, akik azt mondják, hogy még mindig bolond, és ezt józan időszakokban mondja.

y que el mayor contrario que en su desgracia tenía era su mucha hacienda, pues, por gozar della sus enemigos, ponían dolo y dudaban de la merced que Nuestro Señor le había hecho en volverle de bestia en hombre.

És a legnagyobb ellensége a szerencsétlenségében a sok vagyona volt, mert az ellenségei ezt élvezték, és kételkedtek abban az irgalmasságban, amit a mi Urunk tett vele, amikor visszahozta őt az állatból emberré.

Finalmente, él habló de manera que hizo sospechoso al retor, codiciosos y desalmados a sus parientes, y a él tan discreto que el capellán se determinó a llevársele consigo a que el arzobispo le viese y tocase con la mano la verdad de aquel negocio.

Végül olyan módon beszélt, ami a rektort gyanússá tette, a rokonokat kapzsinak és szívtelennek, és őt olyan józannak, hogy a káplán elhatározta, hogy magával viszi őt, hogy az érsek láthassa és saját kezével ellenőrizhesse az ügyet.

»Con esta buena fee, el buen capellán pidió al retor mandase dar los vestidos con que allí había entrado el licenciado; volvió a decir el retor que mirase lo que hacía, porque, sin duda alguna, el licenciado aún se estaba loco.

»Ezzel a jó hírrel a jó káplán kérte a rektort, hogy adja vissza a ruhákat, amiket a diplomás hozott magával; a rektor ismét azt mondta, hogy figyelje, amit tesz, mert kétségtelenül a diplomás még mindig bolond.

No sirvieron de nada para con el capellán las prevenciones y advertimientos del retor para que dejase de llevarle; obedeció el retor, viendo ser orden del arzobispo; pusieron al licenciado sus vestidos, que eran nuevos y decentes, y, como él se vio vestido de cuerdo y desnudo de loco, suplicó al capellán que por caridad le diese licencia para ir a despedirse de sus compañeros los locos.

A rektor figyelmeztetései és óvásai semmire sem voltak jók a káplánnál, aki engedelmeskedett, látva, hogy ez az érsek parancsa; feladták a diplomásnak a ruháit, amik újak és tisztességesek voltak, és mivel a diplomás józanul és nem bolond módon öltözött, könyörgött a káplánnak, hogy engedje el őt, hogy elbúcsúzhasson a bolond társaitól.

El capellán dijo que él le quería acompañar y ver los locos que en la casa había.

A káplán azt mondta, hogy el akarja kísérni őt, és megnézni a bolondokat, akik a házban voltak.

Subieron, en efeto, y con ellos algunos que se hallaron presentes; y, llegado el licenciado a una jaula adonde estaba un loco furioso, aunque entonces sosegado y quieto, le dijo:

Valóban felmentek, és néhányan, akik jelen voltak, velük mentek; és amikor a diplomás egy ketrechez ért, ahol egy dühös bolond volt, bár akkor nyugodt és csendes volt, azt mondta neki:

"Hermano mío, mire si me manda algo, que me voy a mi casa; que ya Dios ha sido servido, por su infinita bondad y misericordia, sin yo merecerlo, de volverme mi juicio: ya estoy sano y cuerdo; que acerca del poder de Dios ninguna cosa es imposible.

„Testvérem, nézd meg, ha küldesz nekem valamit, mert hazamegyek; Isten már irgalmasságában és jóságában, anélkül, hogy én ezt megérdemelném, visszaadta nekem az eszemet: most már józan és épelméjű vagyok; és Isten hatalma miatt semmi sem lehetetlen.”

Tenga grande esperanza y confianza en Él, que, pues a mí me ha vuelto a mi primero estado, también le volverá a él si en Él confía.

Tartson nagy reményt és bizalmat benne, mert ha nekem visszaadta az első állapotomat, akkor neki is visszaadja, ha bízik benne.

Yo tendré cuidado de enviarle algunos regalos que coma, y cómalos en todo caso, que le hago saber que imagino, como quien ha pasado por ello, que todas nuestras locuras proceden de tener los estómagos vacíos y los celebros llenos de aire.

Én gondoskodni fogok róla, hogy küldjek neki valamilyen ajándékot, amit megehet, és mindenképpen megegye, mert tudom, mint aki ezen keresztülment, hogy minden őrültségünk abból ered, hogy üres a gyomrunk, és tele a fejünk levegővel.”

Esfuércese, esfuércese, que el descaecimiento en los infortunios apoca la salud y acarrea la muerte".

Erőltesd magad, erőltesd magad, mert a szerencsétlenségek kimerítik az egészséget és halált hoznak.”

»Todas estas razones del licenciado escuchó otro loco que estaba en otra jaula, frontero de la del furioso, y, levantándose de una estera vieja donde estaba echado y desnudo en cueros, preguntó a grandes voces quién era el que se iba sano y cuerdo.

»A diplomás összes érveit meghallgatta egy másik bolond, aki egy másik ketrecben volt, a dühös bolond mellett, és felállva egy régi szőnyegen, ahol meztelenül feküdt, nagy hangon megkérdezte, hogy ki az, aki józanul és épelméjűen távozik.

El licenciado respondió: "Yo soy, hermano, el que me voy; que ya no tengo necesidad de estar más aquí, por lo que doy infinitas gracias a los cielos, que tan grande merced me han hecho".

A diplomás azt válaszolta: „Én vagyok, testvérem, aki távozik; már nincs szükségem arra, hogy tovább itt legyek, ezért végtelenül hálás vagyok az égnek, amiért ilyen nagy kegyelmet tett velem.”

"Mirad lo que decís, licenciado, no os engañe el diablo —replicó el loco—; sosegad el pie, y estaos quedito en vuestra casa, y ahorraréis la vuelta".

»Nézd, mit mondasz, diplomás, ne csapd be magad az ördöggel — válaszolta a bolond —; állj le, és maradj nyugodtan otthon, és megspórolod az utat.«

"Yo sé que estoy bueno —replicó el licenciado—, y no habrá para qué tornar a andar estaciones".

»Tudom, hogy józan vagyok — válaszolta a diplomás —, és nem kell újra elindulnom.«

"¿Vos bueno?

»Te józan vagy?«

—dijo el loco—: agora bien, ello dirá; andad con Dios, pero yo os voto a Júpiter, cuya majestad yo represento en la tierra, que por solo este pecado que hoy comete Sevilla, en sacaros desta casa y en teneros por cuerdo, tengo de hacer un tal castigo en ella, que quede memoria dél por todos los siglos del los siglos, amén.

»- mondta a bolond —: hát, majd meglátjuk; menj Istennel, de én esküszöm Jupiterre, akinek a földön képviselője vagyok, hogy csak ezért a bűnért, amit Sevilla ma elkövet, hogy kirakjon téged ebből a házból és épelméjűnek tartsanak, olyan büntetést fogok rájuk mérni, hogy az emlékezetük örök időkre megmaradjon, ámen.«

¿No sabes tú, licenciadillo menguado, que lo podré hacer, pues, como digo, soy Júpiter Tonante, que tengo en mis manos los rayos abrasadores con que puedo y suelo amenazar y destruir el mundo?

»Nem tudod, kis diplomás, hogy megtehetem, mert amint mondom, én vagyok a mennydörgő Jupiter, akinek a kezemben vannak a pusztító villámok, amikkel fenyegetem és elpusztítom a világot?«

Pero con sola una cosa quiero castigar a este ignorante pueblo, y es con no llover en él ni en todo su distrito y contorno por tres enteros años, que se han de contar desde el día y punto en que ha sido hecha esta amenaza en adelante.

»De csak egy dologgal akarom megbüntetni ezt a tudatlan népet, és ez az, hogy nem esik eső rájuk és az egész körzetükre három egész éven át, ami attól a naptól és pillanattól számít, amikor ezt a fenyegetést tettem.«

¿Tú libre, tú sano, tú cuerdo, y yo loco, y yo enfermo, y yo atado...?

»Te szabad vagy, te egészséges vagy, te épelméjű vagy, és én bolond vagyok, és beteg vagyok, és meg van kötve a kezem...?«

Así pienso llover como pensar ahorcarme".

»Úgy gondolom, hogy esni fog az eső, ahogy arra gondolok, hogy felakasztom magam.«

»A las voces y a las razones del loco estuvieron los circustantes atentos, pero nuestro licenciado, volviéndose a nuestro capellán y asiéndole de las manos, le dijo: "No tenga vuestra merced pena, señor mío, ni haga caso de lo que este loco ha dicho, que si él es Júpiter y no quisiere llover, yo, que soy Neptuno, el padre y el dios de las aguas, lloveré todas las veces que se me antojare y fuere menester".

»A bolond szavaira és érveire a körülötte állók figyeltek, de a diplomás, a lelkészt a kezénél fogva, azt mondta neki: »Ne aggódjon, uram, és ne vegye komolyan, amit ez a bolond mondott, mert ha ő Jupiter, és nem akar esőt, akkor én, aki Neptunus vagyok, a vizek atyja és istene, esőt fogok adni, amikor csak akarok, és szükségesnek látom.«

A lo que respondió el capellán: "Con todo eso, señor Neptuno, no será bien enojar al señor Júpiter: vuestra merced se quede en su casa, que otro día, cuando haya más comodidad y más espacio, volveremos por vuestra merced".

A lelkész erre azt mondta: »Ennek ellenére, uram Neptunus, nem jó Jupiter urat dühítani: maradjon otthon, uram, és majd egy másik alkalommal, amikor több kényelem és hely lesz, visszatérünk hozzád.«

Rióse el retor y los presentes, por cuya risa se medio corrió el capellán; desnudaron al licenciado, quedóse en casa y acabóse el cuento.»

A rektor és a jelenlévők nevettek, ami miatt a lelkész félrehúzódott; levetkőztették a diplomást, aki otthon maradt, és a történetnek vége.

— Pues, ¿éste es el cuento, señor barbero —dijo don Quijote—, que, por venir aquí como de molde, no podía dejar de contarle?

»- Hát ez a történet, uram borbély - mondta Don Quijote -, amit, mivel ide jöttem, nem hagyhattam elmesélni neked?«

¡Ah, señor rapista, señor rapista, y cuán ciego es aquel que no vee por tela de cedazo!

»Ó, uram fodrász, uram fodrász, és milyen vak az, aki nem lát a szitán keresztül!«

Y ¿es posible que vuestra merced no sabe que las comparaciones que se hacen de ingenio a ingenio, de valor a valor, de hermosura a hermosura y de linaje a linaje son siempre odiosas y mal recebidas?

»És lehetséges, hogy ön nem tudja, hogy az összehasonlítások, amelyeket egyik elméből a másikba, egyik értékből a másikba, egyik szépségből a másikba, egyik származásból a másikba tesznek, mindig utálatosak és rosszul fogadottak?«

Yo, señor barbero, no soy Neptuno, el dios de las aguas, ni procuro que nadie me tenga por discreto no lo siendo; sólo me fatigo por dar a entender al mundo en el error en que está en no renovar en sí el felicísimo tiempo donde campeaba la orden de la andante caballería.

»Én, uram borbély, nem vagyok Neptunus, a vizek istene, és nem próbálom, hogy bárki is okosnak tartsanak, ha nem az vagyok. Csak azon fáradozom, hogy megértessem a világgal, milyen tévedésben van, amikor nem újjítja meg magában azt a boldog időszakot, amikor a vándorlovagok rendje virágzott.«

Pero no es merecedora la depravada edad nuestra de gozar tanto bien como el que gozaron las edades donde los andantes caballeros tomaron a su cargo y echaron sobre sus espaldas la defensa de los reinos, el amparo de las doncellas, el socorro de los huérfanos y pupilos, el castigo de los soberbios y el premio de los humildes.

»De a mi romlott korunk nem érdemli meg, hogy olyan jót élvezzen, mint azok a korok, amikor a vándorlovagok vállalták a királyságok védelmét, a lányok megóvását, az árvák és a tanítványok segítését, a gőgösök megbüntetését és az alázatosak jutalmazását.«

Los más de los caballeros que agora se usan, antes les crujen los damascos, los brocados y otras ricas telas de que se visten, que la malla con que se arman; ya no hay caballero que duerma en los campos, sujeto al rigor del cielo, armado de todas armas desde los pies a la cabeza;

»A legtöbb jelenlegi lovag inkább a selyemruhákat, a brokátokat és más drága anyagokat viseli, mint a páncélt; már nincs olyan lovag, aki a mezőn alszik, ki van téve az égi elemeknek, fegyveres testről testre;«

y ya no hay quien, sin sacar los pies de los estribos, arrimado a su lanza, sólo procure descabezar, como dicen, el sueño, como lo hacían los caballeros andantes.

»és már senki sem ül a nyeregben a lándzsájára támaszkodva, csak hogy - ahogy a vándorlovagok mondták - lefejezze az álmot, mint ahogy a vándorlovagok tették.«

Ya no hay ninguno que, saliendo deste bosque, entre en aquella montaña, y de allí pise una estéril y desierta playa del mar, las más veces proceloso y alterado, y, hallando en ella y en su orilla un pequeño batel sin remos, vela, mástil ni jarcia alguna, con intrépido corazón se arroje en él, entregándose a las implacables olas del mar profundo, que ya le suben al cielo y ya le bajan al abismo;

»Nincs már olyan, aki ebből az erdőből kijön, és azt a hegyet megmászja, ahonnan a tengerre néz, amely legtöbbször zavaros és viharos, és ahol egy kis csónakot talál nélkül hajókormányt, vitorlát, rudat vagy kötelet, és félelem nélkül beveti magát a mély tenger hullámaiba, amelyek hol az égbe emelik, hol az alvilágba süllyesztik;

y él, puesto el pecho a la incontrastable borrasca, cuando menos se cata, se halla tres mil y más leguas distante del lugar donde se embarcó, y, saltando en tierra remota y no conocida, le suceden cosas dignas de estar escritas, no en pergaminos, sino en bronces.

és ő, a hajthatatlan viharral szemben, amikor a legkevésbé számít rá, háromezer vagy még több mérföldre találja magát a helytől, ahol hajóra szállt, és távoli, ismeretlen földre érve olyan dolgok történnek vele, amelyeket nem pergamentre, hanem bronzra kellene írni.«

Mas agora, ya triunfa la pereza de la diligencia, la ociosidad del trabajo, el vicio de la virtud, la arrogancia de la valentía y la teórica de la práctica de las armas, que sólo vivieron y resplandecieron en las edades del oro y en los andantes caballeros.

»De most a lustaság győzi a szorgalmat, a munka a semmittevést, a bűn az erényt, az arrogancia a bátorságot és a gyakorlat az elméletet, amelyek csak az aranykorban és a vándorlovagok korában éltek és ragyogtak.«

Si no, díganme: ¿quién más honesto y más valiente que el famoso Amadís de Gaula?;

»Ha nem, mondják meg nekem: ki őszintébb és bátrabb, mint a híres Amadis de Gaula?«

¿quién más discreto que Palmerín de Inglaterra?;

»Ki okosabb, mint Palmerin d'Angleterre?«

¿quién más acomodado y manual que Tirante el Blanco?;

»Ki ügyesebb és gyakorlatiasabb, mint Tirant le Blanc?«

¿quién más galán que Lisuarte de Grecia?;

»Ki jóképűbb, mint Lisuarte de Grecia?«

¿quién más acuchillado ni acuchillador que don Belianís?;

»Ki veszedelmesebb és veszedelmesebb, mint Don Belianis?«

¿quién más intrépido que Perión de Gaula, o quién más acometedor de peligros que Felixmarte de Hircania, o quién más sincero que Esplandián?;

»Ki bátrabb, mint Perion de Gaula, vagy ki veszedelmesebb a veszélyre, mint Felixmarte d'Hyrcanie, vagy ki őszintébb, mint Esplandián?«

¿quién mas arrojado que don Cirongilio de Tracia?;

»Ki merészebb, mint Don Cirongilio de Tracia?«

¿quién más bravo que Rodamonte?;

»Ki bátrabb, mint Rodamonte?«

¿quién más prudente que el rey Sobrino?;

»Ki körültekintőbb, mint Sobrino király?«

¿quién más atrevido que Reinaldos?;

»Ki merészebb, mint Reinaldos?«

¿quién más invencible que Roldán?;

»Ki legyőzhetetlenebb, mint Roldán?«

y ¿quién más gallardo y más cortés que Rugero, de quien decienden hoy los duques de Ferrara, según Turpín en su Cosmografía?

»És ki bátrabb és udvariasabb, mint Rugero, akitől ma a Ferrarai hercegek származnak, Turpin szerint a Cosmographiában?«

Todos estos caballeros, y otros muchos que pudiera decir, señor cura, fueron caballeros andantes, luz y gloria de la caballería.

Ezek a lovagok, és még sokan mások, akiket felsorolhatnék, tisztelendő úr, vándorlovagok voltak, a lovagiasság fényei és dicsőségei.

Déstos, o tales como éstos, quisiera yo que fueran los de mi arbitrio, que, a serlo, Su Majestad se hallara bien servido y ahorrara de mucho gasto, y el Turco se quedara pelando las barbas, y con esto, no quiero quedar en mi casa, pues no me saca el capellán della; y si su Júpiter, como ha dicho el barbero, no lloviere, aquí estoy yo, que lloveré cuando se me antojare.

Ilyeneket, vagy ezekhez hasonlókat szeretnék az én rendelkezésem alatt látni, mert ha ez így lenne, felséged jó szolgálatot kapna, és sok kiadást megtakarítana, a török pedig a szakállát nyalogatná. És ezzel nem akarok a házamban maradni, mert a káplán nem enged ki. És ha az ő Jupiterük, ahogy a fodrász mondta, nem esne, itt vagyok én, és akkor esem, amikor csak akarok.

Digo esto porque sepa el señor Bacía que le entiendo.

Ezt azért mondom, hogy Bacía úr tudja, hogy megértem őt.

— En verdad, señor don Quijote —dijo el barbero—, que no lo dije por tanto, y así me ayude Dios como fue buena mi intención, y que no debe vuestra merced sentirse.

–»Valóban, Don Quijote úr – mondta a fodrász – én ezt nem ezért mondtam, és Isten segítsen, hogy jó szándékkal tettem, és felségednek nem kell megsértődnie.«

— Si puedo sentirme o no —respondió don Quijote—, yo me lo sé.

–»Hogy megsértődhetek-e vagy sem – válaszolta Don Quijote – azt én tudom.«

A esto dijo el cura:

Erre a pap azt mondta:

— Aun bien que yo casi no he hablado palabra hasta ahora, y no quisiera quedar con un escrúpulo que me roe y escarba la conciencia, nacido de lo que aquí el señor don Quijote ha dicho.

–»Bár én mostanáig szinte egy szót sem szóltam, és nem akarok egy lelkiismeret-furdalást magammal vinni, amit Don Quijote úr itt mondott.«

— Para otras cosas más —respondió don Quijote— tiene licencia el señor cura; y así, puede decir su escrúpulo, porque no es de gusto andar con la conciencia escrupulosa.

–»Más dolgokra is – válaszolta Don Quijote – van engedélye a tisztelendő úrnak; és így elmondhatja a lelkiismeret-furdalását, mert nem jó dolog lelkiismeret-furdalással élni.«

— Pues con ese beneplácito —respondió el cura—, digo que mi escrúpulo es que no me puedo persuadir en ninguna manera a que toda la caterva de caballeros andantes que vuestra merced, señor don Quijote, ha referido, hayan sido real y verdaderamente personas de carne y hueso en el mundo; antes, imagino que todo es ficción, fábula y mentira, y sueños contados por hombres despiertos, o, por mejor decir, medio dormidos.

–»Hát ezzel a beleegyezéssel – mondta a pap – azt mondom, hogy a lelkiismeret-furdalásom az, hogy semmiképpen sem tudom elfogadni, hogy az egész vándorlovagok serege, akiket felséged, Don Quijote úr felsorolt, valóságosan létezett a világban; hanem úgy gondolom, hogy ez mind fikció, mese és hazugság, és álmok, amelyeket ébredő, vagy jobban mondva félálmos emberek mesélnek.«

— Ése es otro error —respondió don Quijote— en que han caído muchos, que no creen que haya habido tales caballeros en el mundo; y yo muchas veces, con diversas gentes y ocasiones, he procurado sacar a la luz de la verdad este casi común engaño; pero algunas veces no he salido con mi intención, y otras sí, sustentándola sobre los hombros de la verdad;

–»Ez egy másik hiba – válaszolta Don Quijote –, amit sokan elkövettek, hogy nem hiszik, hogy ilyen lovagok léteztek a világon; és én sokszor, különböző emberekkel és alkalmakkor, megpróbáltam kideríteni az igazságot ebből a majdnem általános megtévesztésből; de néha nem sikerült a szándékom, és más alkalmakkor sikerült, az igazságra támaszkodva.«

la cual verdad es tan cierta, que estoy por decir que con mis propios ojos vi a Amadís de Gaula, que era un hombre alto de cuerpo, blanco de rostro, bien puesto de barba, aunque negra, de vista entre blanda y rigurosa, corto de razones, tardo en airarse y presto en deponer la ira;

–»Ez az igazság olyan biztos, hogy azt mondanám, saját szememmel láttam Amadist a Gaulában, aki egy magas testű, fehér bőrű, jó szakállú, bár fekete szakállú férfi volt, szelíd és szigorú tekintettel, kevés eszű, lassan haragudott, és gyorsan elengedte a haragot;

y del modo que he delineado a Amadís pudiera, a mi parecer, pintar y descubrir todos cuantos caballeros andantes andan en las historias en el orbe, que, por la aprehensión que tengo de que fueron como sus historias cuentan, y por las hazañas que hicieron y condiciones que tuvieron, se pueden sacar por buena filosofía sus faciones, sus colores y estaturas.

és ahogy lefestettem Amadist, úgy tudnék, véleményem szerint, lefesteni és felfedni minden vándorlovagot, aki a történetekben jelenik meg a világon, akik, ahogy felfogom, hogy ők olyanok voltak, mint a történeteikben, és a tetteiket és körülményeiket figyelembe véve, jó filozófiával ki lehet deríteni a vonásaikat, színeiket és alakjukat.

— ¿Que tan grande le parece a vuestra merced, mi señor don Quijote —preguntó el barbero—, debía de ser el gigante Morgante?

–»És mennyire nagy Don Quijote úrnak, uram – kérdezte a fodrász –, kellett lennie a Morgante óriásnak?«

— En esto de gigantes —respondió don Quijote— hay diferentes opiniones, si los ha habido o no en el mundo; pero la Santa Escritura, que no puede faltar un átomo en la verdad, nos muestra que los hubo, contándonos la historia de aquel filisteazo de Golías, que tenía siete codos y medio de altura, que es una desmesurada grandeza.

–»A óriásokkal kapcsolatban – válaszolta Don Quijote – vannak különböző vélemények, hogy voltak-e vagy sem a világon; de a Szentírás, amelyből egy szó sem hiányozhat az igazságból, azt mutatja nekünk, hogy voltak, elmondva nekünk azt a filiszteus Góliát történetét, aki hét és fél könyök magas volt, ami egy rendkívüli nagyság.«

También en la isla de Sicilia se han hallado canillas y espaldas tan grandes, que su grandeza manifiesta que fueron gigantes sus dueños, y tan grandes como grandes torres; que la geometría saca esta verdad de duda.

Szicília szigetén is találtak olyan nagy karokat és hátakat, amelyek nagysága azt mutatja, hogy azoknak a tulajdonosai óriások voltak, és olyan nagyok, mint a nagy tornyok; amit a geometria kétséget kizáróan bizonyít.

Pero, con todo esto, no sabré decir con certidumbre qué tamaño tuviese Morgante, aunque imagino que no debió de ser muy alto; y muéveme a ser deste parecer hallar en la historia donde se hace mención particular de sus hazañas que muchas veces dormía debajo de techado; y, pues hallaba casa donde cupiese, claro está que no era desmesurada su grandeza.

De ennek ellenére nem tudom biztosan megmondani, hogy milyen nagy volt Morgante, bár úgy gondolom, hogy nem lehetett túl magas; és ezt a véleményemet azon történet alapján alakítottam ki, ahol különösen említik a hőstetteit, hogy sokszor aludt fedél alatt; és mivel talált házat, ahol elfért, nyilvánvalóan nem volt túl nagy az ő nagysága.

— Así es —dijo el cura.

–»Így van – mondta a pap.

El cual, gustando de oírle decir tan grandes disparates, le preguntó que qué sentía acerca de los rostros de Reinaldos de Montalbán y de don Roldán, y de los demás Doce Pares de Francia, pues todos habían sido caballeros andantes.

Aki, élvezve, hogy ilyen nagy butaságokat hall tőle, megkérdezte, hogy mit gondol Reinaldo de Montalban és Don Roldán arcáról, valamint a többi Tizenkét Párbajos Franciaországból, mivel mindannyian vándorlovagok voltak.

— De Reinaldos —respondió don Quijote— me atrevo a decir que era ancho de rostro, de color bermejo, los ojos bailadores y algo saltados, puntoso y colérico en demasía, amigo de ladrones y de gente perdida.

–»Reinaldóról – válaszolta Don Quijote – merem azt mondani, hogy széles arca volt, vörös színű, szemei táncoltak és kissé kiugrottak, pimasz és túlzottan dühös, tolvajok és elveszett emberek barátja.«

De Roldán, o Rotolando, o Orlando, que con todos estos nombres le nombran las historias, soy de parecer y me afirmo que fue de mediana estatura, ancho de espaldas, algo estevado, moreno de rostro y barbitaheño, velloso en el cuerpo y de vista amenazadora; corto de razones, pero muy comedido y bien criado.

Roldánról, vagy Rotolandóról, vagy Orlandóról, akinek minden néven hívják őt a történetekben, az a véleményem és megerősítem, hogy közepes termetű volt, széles háttal, kissé tömött, sötét arcszínű és szakállas, szőrös testű és fenyegető tekintetű; rövid eszű, de nagyon visszafogott és jól nevelt.

— Si no fue Roldán más gentilhombre que vuestra merced ha dicho —replicó el cura—, no fue maravilla que la señora Angélica la Bella le desdeñase y dejase por la gala, brío y donaire que debía de tener el morillo barbiponiente a quien ella se entregó; y anduvo discreta de adamar antes la blandura de Medoro que la aspereza de Roldán.

–»Ha Roldán nem volt elegánsabb, mint amit Don Quijote úr mondott – válaszolta a pap –, nem csoda, hogy a szép Angélica megvetette őt, és választotta azt a morcos szakállas férfit, akinek azt adta magát, aki a hölgyet elcsábította; és bölcsen választotta Medoro lágyságát Roldán keménysége helyett.«

— Esa Angélica —respondió don Quijote—, señor cura, fue una doncella destraída, andariega y algo antojadiza, y tan lleno dejó el mundo de sus impertinencias como de la fama de su hermosura:

–»Ez az Angélica – válaszolta Don Quijote –, pap úr, egy elcsábuló, vándorló és szeszélyes hölgy volt, és a világ tele van a botrányaival és szépségével:

despreció mil señores, mil valientes y mil discretos, y contentóse con un pajecillo barbilucio, sin otra hacienda ni nombre que el que le pudo dar de agradecido la amistad que guardó a su amigo.

elutasított ezer urat, ezer bátort és ezer jóembert, és megelégedett egy szakállas parasztfiúval, akinek nem volt más vagyona vagy neve, csak amit a barátságból adott a barátjának.«

El gran cantor de su belleza, el famoso Ariosto, por no atreverse, o por no querer cantar lo que a esta señora le sucedió después de su ruin entrego, que no debieron ser cosas demasiadamente honestas, la dejó donde dijo:

A hölgy szépségének nagy dicsőítője, a híres Ariosto, mivel nem mert, vagy nem akart beszélni arról, ami a hölggyel történt a szánalmas átadása után, ami nem lehetett túl becsületes dolog, ott hagyta, ahol azt mondta:

Y como del Catay recibió el cetro,

És mikor a Catayból megkapta a koronát,

quizá otro cantará con mejor plectro.

talán valaki más jobban fog énekelni.

Y, sin duda, que esto fue como profecía; que los poetas también se llaman vates, que quiere decir adivinos. Véese esta verdad clara, porque, después acá, un famoso poeta andaluz lloró y cantó sus lágrimas, y otro famoso y único poeta castellano cantó su hermosura.

És kétségtelenül ez volt, mint egy prófécia; hogy a költők is vatiknak hívják, ami jövendőmondót jelent. Ezt az igazságot látni lehet, mert később egy híres andalúz költő sírt és énekelte a könnyeit, és egy híres és egyedülálló kasztíliai költő énekelte a szépségét.

— Dígame, señor don Quijote —dijo a esta sazón el barbero—, ¿no ha habido algún poeta que haya hecho alguna sátira a esa señora Angélica, entre tantos como la han alabado?

–»Mondja, Don Quijote úr – szólt ekkor a fodrász –, nem volt valamilyen költő, aki szatírát írt volna erről az Angélica hölgyről, a sokan közül, akik dicsérték őt?«

— Bien creo yo —respondió don Quijote— que si Sacripante o Roldán fueran poetas, que ya me hubieran jabonado a la doncella; porque es propio y natural de los poetas desdeñados y no admitidos de sus damas fingidas —o fingidas, en efeto, de aquéllos a quien ellos escogieron por señoras de sus pensamientos—,

–»Úgy vélem – felelte Don Quijote –, hogy ha Sacripante vagy Roldán költők lettek volna, már le is szappanozták volna a hölgyet; mert a költők, akiket elvetettek és nem fogadtak be a képzeletbeli hölgyeik – vagy inkább azok, akiket a gondolataik úrnőinek választottak – közül, természetesen és szervesen szatírákat írnak róluk.«

vengarse con sátiras y libelos (venganza, por cierto, indigna de pechos generosos), pero hasta agora no ha llegado a mi noticia ningún verso infamatorio contra la señora Angélica, que trujo revuelto el mundo.

De eddig még nem jutott tudomásomra semmilyen becsmérlő vers az Angélica hölgy ellen, aki felforgatta a világot.

— ¡Milagro! —dijo el cura.

–»Csoda!« – mondta a pap.

Y, en esto, oyeron que la ama y la sobrina, que ya habían dejado la conversación, daban grandes voces en el patio, y acudieron todos al ruido.

És ekkor hallották, hogy a szolga és az unoka, akik már elhagyták a beszélgetést, nagy zajt csaptak az udvaron, és mindannyian a zaj felé fordultak.