Kung Gustav den tredje var ute på en resa genom Dalarna.

III. Gusztáv király egy utazásra indult Dalarnában.

Bråttom hade han, och hela vägen ville han åka som i sken.

Nagyon sietett, és az egész úton a lehető leggyorsabban akart haladni.

Och då det gick med sådan fart, att hästarna lågo som sträckta remmar utåt vägen och vagnen gick på två hjul i svängarna, stack kungen ut huvudet genom vagnsfönstret och ropade till kusken: “Varför låter han det inte gå undan?

És mivel olyan gyorsan ment, hogy a lovak úgy tűntek, mintha a szekérhez láncolva lennének, a szekér pedig két kereken ment a kanyarokban, a király kinyújtotta a fejét a szekér ablakán, és így szólt a kocsi vezetőjéhez: „Miért nem hagyja, hogy gyorsabban menjen?”

Tror han, att han kör för äggskal?”

„Azt hiszi, hogy tojás héján vezet?”

Då det skulle köras med så rasande fart på dåliga landsvägar, hade det nästan varit ett underverk, om seltyg och vagnar hade hållit.

Ha ilyen őrült sebességgel kellett volna közlekedni a rossz vidéki utakon, csoda lett volna, ha a szerszámok és a szekerek kibírják.

Det kunde de inte heller, utan vid foten av en brant backe bröts tistelstången av, och där satt kungen.

De nem bírták, és egy meredek lejtő alján a szekér rúdja eltörött, és a király ott ült benne.

Kavaljererna sprungo ur vagnen och grälade på kusken, men detta gjorde inte skadan mindre.

A lovagok kiszálltak a szekérből, és a kocsi vezetőjével veszekedtek, de ez nem enyhítette a helyzetet.

Det var ingen möjlighet att fortsätta resan, förrän vagnen hade blivit lagad.

Nem volt lehetőség a folytatásra, amíg a szekert meg nem javították.

När hovherrarna sågo sig om för att finna ut något, som de kunde låta kungen roa sig med, under det att han väntade, märkte de, att ett kyrktorn stack upp ur en träddunge, som låg ett stycke framåt vägen.

Amikor a szolgák körülnéztek, hogy mit tudnak a királynak nyújtani, miközben várakozik, észrevették, hogy egy templomtorony kiemelkedik egy fákkal borított területen az út mentén.

De föreslogo kungen, att han skulle sätta sig upp i en av de vagnar, där uppvaktningen åkte, för att köra fram till kyrkan.

Azt javasolták a királynak, hogy szálljon be az egyik kocsiba, ahol a kíséret utazott, és menjen a templomhoz.

Söndag var det, och kungen kunde ju höra på gudstjänsten för att få tiden att gå, till dess att den stora kungavagnen bleve färdig.

Vasárnap volt, és a király el tudta volna ütni az időt a misén, amíg a nagy királyi kocsi készen nem áll.

Kungen gick in på förslaget och körde fram mot kyrkan. Förut hade han åkt långa timmar genom mörka skogstrakter, men här såg det gladare ut med tämligen stora åkrar och byar och Dalälven glidande fram ljus och präktig mellan väldiga massor av albuskar.

A király elfogadta az ajánlatot, és elindult a templom felé. Korábban hosszú órákon át sötét erdőkön keresztül utazott, de itt vidámabb volt a látvány a meglehetősen nagy földekkel és falvakkal, és a Dalälven folyó fényesen és szépen kanyargott a hatalmas fák között.

Men kungen hade otur så till vida, att klockaren tog upp utgångspsalmen i samma ögonblick, som han steg ur vagnen på kyrkbacken, och folket började vandra ut ur kyrkan.

De a király pechje az volt, hogy a harangozó ugyanabban a pillanatban kezdte el a távozási himnuszt, amikor a király kiszállt a kocsiból a templom előtt, és az emberek elkezdték elhagyni a templomot.

Men då människorna kommo gående förbi honom, blev kungen stående med den ena foten i vagnen och den andra på fotsteget och rörde sig inte ur stället, utan bara betraktade dem.

De amikor az emberek elhaladtak mellette, a király a kocsiban maradt az egyik lábbal a földen, a másikkal a lépcsőn, és nem mozdult onnan, csak figyelte őket.

Det var det grannaste folk han någonsin hade sett.

Ezek voltak a legbarátságosabb emberek, akiket valaha is látott.

Karlarna voro allesammans över vanlig manshöjd med kloka, allvarsamma ansikten, och kvinnorna kommo gående ståtliga och värdiga med söndagsfrid över sig.

A férfiak mindannyian meghaladták az átlagos magasságot, bölcs, komoly arcokkal, a nők pedig méltóságteljesen és elegánsan sétáltak a vasárnapi békével magukon.

Hela dagen förut hade kungen talat om den ödsliga trakten, som han passerade, och han hade sagt till sina kavaljerer gång på gång: “Nu åker jag visst fram genom den allra fattigaste delen av mitt rike.”

A király egész nap beszélt a pusztaságról, amin keresztül ment, és újra és újra azt mondta a lovagjainak: „Most biztosan a királyságom legszegényebb részén megyek keresztül.”

Men då han nu såg folket, som var ifört den granna sockendräkten, glömde han bort att tänka på dess fattigdom.

De amikor most látta az embereket, akik a szép templomi ruhákat viselték, elfelejtette a szegénységüket.

I stället blev han varm om hjärtat och sade till sig själv: “Kungen av Sverige är inte så illa ställd, som hans fiender tro.

Ehelyett melegedett a szíve, és azt mondta magának: „A svéd király nem olyan rosszul áll, mint azt az ellenségei gondolják.”

Så länge som mina undersåtar se ut på detta sättet, skall jag nog vara i stånd att försvara både min tron och mitt land.”

Amíg az alattvalóim így néznek ki, képes leszek megvédeni mind a trónomat, mind az országomat.”

Han befallde hovherrarna, att de skulle kungöra för folket, att den främmande, som stod mitt ibland dem, var deras konung, och att de skulle samlas omkring honom, så att han finge tala till dem.

Megparancsolta a szolgáknak, hogy hirdessék az embereknek, hogy az idegen, aki közöttük áll, a királyuk, és hogy gyűljenek köré, hogy beszélhessen hozzájuk.

Och så höll konungen tal till folket. Han talade från den höga trappan utanför sakristian, och det smala trappsteget, på vilket han stod, finns kvar än i dag.

És akkor a király beszélt az emberekhez. A szószékről beszélt a kápolna mellett, és a keskeny lépcső, amelyen állt, a mai napig fennmaradt.

Kungen började redogöra för hur illa det stod till i riket.

A király elkezdte elmagyarázni, hogy milyen rosszul állnak a dolgok a királyságban.

Han sade, att de svenske hade blivit anfallna med krig av både ryssar och danskar.

Azt mondta, hogy a svédeket háborúval támadták meg mind az oroszok, mind a dánok.

Detta skulle väl inte ha varit så farligt under andra förhållanden, men nu var krigshären så uppfylld av förrädare, att han inte vågade lita på den.

Ez más körülmények között nem lett volna olyan veszélyes, de most a hadsereg annyira tele volt árulókkal, hogy nem mert bízni bennük.

Därför hade det inte återstått honom något annat än att själv draga ut i bygderna och fråga sina undersåtar om de ville sluta sig till förrädarna, eller om de ville vara kungen trogna och hjälpa honom med folk och pengar, så att han kunde frälsa fäderneslandet.

Ezért nem maradt más választása, mint hogy maga menjen a vidékekre, és megkérdezze az alattvalóit, hogy csatlakozni akarnak-e az árulókhoz, vagy hűek akarnak lenni a királyhoz, és segíteni neki emberekkel és pénzzel, hogy megmentse a hazájukat.

Bönderna höllo sig stilla, medan kungen talade, och då han hade slutat, gåvo de intet tecken vare sig till gillande eller ogillande.

A parasztok csendben álltak, miközben a király beszélt, és amikor befejezte, nem adtak semmilyen jelet sem helyeslésre, sem helytelenítésre.

Kungen tyckte själv, att han hade varit mycket vältalig. Tårarna hade stigit honom i ögonen flera gånger, medan han hade talat. Men då bönderna alltjämt stodo där ängsliga och tvehågsna och inte kunde komma sig för att svara honom, rynkade han pannan och såg missnöjd ut.

A király úgy gondolta, hogy nagyon ékesszóló volt. Többször is könnyek szöködtek a szemébe, miközben beszélt. De mivel a parasztok még mindig ott álltak félénken és bizonytalanul, és nem merték válaszolni neki, a király összeráncolta a szemöldökét, és elégedetlennek tűnt.

Bönderna förstodo, att det började falla sig långsamt för kungen att vänta, och till sist steg en av dem fram ur hopen.

A parasztok megértették, hogy a király kezd türelmetlenné válni, és végül az egyikük előrelépett a tömegből.

“Nu må du veta, kung Gustav, att vi inte väntade kungabesök i socknen i dag”, sade bonden, “och därför äro vi inte genast färdiga att svara dig. Nu råder jag dig, att du går in i sakristian och språkar med vår präst, medan vi överlägga med varandra om det, som du har förelagt oss.”

„Most tudnod kell, Gustav király, hogy ma nem vártuk a királyi látogatást a faluban”, mondta a paraszt, „és ezért nem vagyunk készen a válaszadásra. Azt tanácsolom, hogy menj a szószékre, és beszélj a papunkkal, miközben mi megbeszéljük veled, amit előterjesztettél nekünk.”

Kungen förstod, att något bättre besked inte stod att få då genast, varför han tyckte, att det var klokast att följa bondens råd.

A király megértette, hogy nem kap jobb híreket azonnal, ezért úgy gondolta, hogy a legbölcsebb dolog az, ha követi a paraszt tanácsát.

Då han kom in i sakristian, fanns ingen där utom en, som såg ut som en gammal bonde. Han var lång och grov med stora händer, nötta av hårt arbete, och han bar varken krage eller kappa, utan skinnbyxor och lång, vit vadmalsrock som alla de andra karlarna.

Amikor belépett a szószékbe, nem volt ott senki más, csak egy, aki úgy nézett ki, mint egy öreg paraszt. Hossú és durva volt, nagy kezekkel, kemény munka által koptatott, és nem viselt gallért vagy kabátot, hanem bőrnadrágokat és hosszú, fehér fakóruhát, mint az összes többi férfi.

Han steg upp och bugade sig för kungen, då denne kom in.

Felállt, és meghajolt a király előtt, amikor az belépett.

“Jag trodde, att jag skulle råka prästen härinne”, sade kungen.

„Azt hittem, hogy itt találom a papot”, mondta a király.

Den andre blev en smula röd i ansiktet. Han tyckte, att det var förargligt att tala om, att det var han, som var präst där i socknen, när han såg, att kungen tog honom för en bonde.

A másik kissé elvörösödött. Úgy gondolta, hogy sértő dolog róla beszélni, hogy ő a pap a faluban, amikor látta, hogy a király egy parasztnak veszi őt.

“Ja, prästen brukar vara härinne vid det här laget”, sade han.

„Igen, a pap általában ebben az időben itt van”, mondta.

Kungen slog sig ner i en stor, högkarmad länstol, som stod i sakristian vid den tiden och står kvar där än i dag och är sig alldeles lik, med undantag av att församlingen har låtit sätta upp en förgylld kunglig krona på ryggstödet.

A király leült egy nagy, magas karú fautóba, ami akkor a szószékben volt, és még mindig ott van, csaknem ugyanolyan, kivéve, hogy a gyülekezet egy aranyozott királyi koronát helyezett a háttámlára.

“Har ni en bra präst i den här socknen?” sporde kungen. Han ville visa sig intresserad av hur bönderna hade det.

„Van egy jó papja ennek a falunak?” kérdezte a király. Meg akarta mutatni, hogy érdekli, hogyan mennek a dolgok a parasztoknak.

När kungen frågade honom på detta sättet, tyckte prästen, att han omöjligt kunde säga vem han var.

Amikor a király így kérdezte, a pap úgy gondolta, hogy lehetetlen elmondani, hogy ő kicsoda.

“Det är bättre, att kungen får behålla sin tro, att jag bara är en bonde”, tänkte han och svarade, att prästen var bra nog.

„Jobb, ha a király megtartja a hitét, hogy én csak egy paraszt vagyok”, gondolta, és azt válaszolta, hogy a pap elég jó.

Han predikade ett rent och klart Guds ord, och han försökte att leva, som han lärde.

Ő tiszta és világosan prédikálta Isten szavát, és megpróbált úgy élni, ahogy tanította.

Kungen tyckte, att detta var ett gott beröm, men han hade ett skarpt öra, och han märkte en viss tvekan i tonen.

A király úgy gondolta, hogy ez egy jó dicséret, de éles füle volt, és észrevette a hangban a bizonytalanságot.

“Det låter, som skulle han ändå inte vara riktigt nöjd med prästen”, sade han.

„Úgy tűnik, hogy ő mégsem teljesen elégedett a pappal”, mondta.

“Han är nog en smula självrådig”, sade den andre.

„Ő valószínűleg egy kicsit öntörvényű”, mondta a másik.

Han tänkte, att om det skulle hända sig, att kungen sedan finge veta vem han vore, så skulle han inte tycka, att prästen hade stått och bara öst ut beröm över sig själv, därför ville han också komma fram med en smula klander.

Azt gondolta, hogy ha a király megtudná, hogy ő kicsoda, akkor nem hinné, hogy a pap csak magát dicsérte, ezért szeretett volna némi kritikát is megfogalmazni.

“Det finns nog de, som säga, att prästen vill vara ensam om att råda och regera i den här socknen”, fortfor han.

„Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy a pap egyedül akar tanácsot adni és uralkodni ebben a faluban”, folytatta.

“Då har han i alla fall styrt och ställt på bästa sätt”, sade kungen. Han tyckte inte om, att bonden klagade på den, som var satt över honom. “Mig förefaller det, som om här skulle råda god sed och gammaldags enkelhet.”

„Akkor legalábbis a legjobb módon irányította és rendezte a dolgokat”, mondta a király. Nem szerette, ha a paraszt panaszkodott a feletteseire. „Úgy tűnik nekem, hogy itt jó szokások és régi egyszerűség uralkodik.”

“Folket är nog bra”, sade komministern, “men det lever också långt borta i avskildhet och fattigdom. Människorna här skulle väl inte vara bättre än andra, om denna världens frestelser komme dem närmare.”

„Az emberek valószínűleg jók”, mondta a lelkész, „de távol élnek a civilizációtól és a szegénységben. Az itt élő emberek nem lennének jobbak, mint mások, ha a világ kísértései közelebb kerülnének hozzájuk.”

“Nå, det är det då väl ingen fara för att de skola göra”, sade kungen och ryckte på axlarna.

„Nos, akkor nincs veszély, hogy ezt meg fogják tenni”, mondta a király, és vállat vont.

Han sade nu intet vidare, utan började trumma på bordet med fingrarna. Han tyckte sig ha växlat tillräckligt många nådiga ord med den där bonden och undrade när de andra skulle bli färdiga med sitt svar.

Nem mondott többet, hanem elkezdte az ujjakkal az asztalra kopogtatni. Úgy gondolta, hogy elég kedves szavakat váltott a parasztal, és kíváncsi volt, mikor fejezik be a válaszukat a többiek.

“De där bönderna äro inte mycket ivriga att komma sin kung till hjälp”, tänkte han. “Hade jag bara min vagn, skulle jag resa min väg från dem och alla deras rådplägningar.”

„Ezek a parasztok nem nagyon lelkesek, hogy segítsenek a királyuknak”, gondolta. „Ha csak a kocsim lenne, elmennék innen és minden tanácsuk nélkül.”

Prästen åter satt bekymrad och stred med sig själv om hur han skulle besluta i en viktig sak, som han måste avgöra. Han började bli glad åt att han inte hade sagt kungen vem han var. Nu tyckte han sig kunna tala med honom om sådant, som han eljest inte hade kunnat framlägga för honom.

A lelkész továbbra is aggódva ült, és küzdött magával, hogy hogyan döntsön egy fontos ügyben, amit el kellett döntenie. Örült, hogy nem mondta el a királynak, hogy ki ő. Most úgy gondolta, hogy beszélhet vele olyan dolgokról, amit máskülönben nem tudott volna elmondani neki.

Om en liten stund bröt prästen tystnaden och frågade kungen om det verkligen förhöll sig så, att fienderna voro över dem och att riket var i fara.

Egy kis idő múlva a lelkész megtörte a csendet, és megkérdezte a királyt, hogy tényleg így van-e, hogy az ellenségek felettük vannak, és a királyság veszélyben van.

Kungen ansåg, att den där karlen borde ha förstånd att inte vidare störa honom. Han såg stort på honom och svarade ingenting.

A király úgy gondolta, hogy ennek az embernek nem kellene tovább zavarnia őt. Lenézte őt, és nem válaszolt semmit.

“Jag frågar, därför att jag stod härinne och inte kunde höra riktigt”, sade prästen. “Men om det verkligen förhåller sig så, ville jag tala om, att prästen i den här församlingen kanske skulle vara i stånd att skaffa kungen så mycket pengar, som han behövde.”

„Azt kérdezem, mert itt álltam, és nem hallottam tisztán”, mondta a lelkész. „De ha ez tényleg így van, akkor azt szeretném mondani, hogy a plébános ebben a közösségben talán képes lenne annyi pénzt szerezni a királynak, amennyire szüksége van.”

“Jag tyckte, att han helt nyligen sade, att alla här voro fattiga”, sade kungen och tänkte, att karlen inte hade reda på vad han pratade.

„Úgy gondoltam, hogy nemrég azt mondta, hogy itt mindenki szegény”, mondta a király, és azt gondolta, hogy az ember nem tudja, miről beszél.

“Ja, det är sant”, genmälde komministern, “och prästen äger inte mer än någon annan. Men om kungen ville vara så nådig och höra på mig en stund, skall jag tala om hur det kommer sig, att prästen har makt att hjälpa honom.”

„Igen, ez igaz”, válaszolta a plébános, „és a lelkésznek sincs több pénze, mint bárki másnak. De ha a király olyan kedves lenne, és meghallgatna egy percre, elmondanám, hogyan tud a lelkész segíteni neki.”

“Han kan få tala”, sade kungen. “Han tycks ha lättare att få orden över läpparna än hans vänner och grannar därute, som aldrig bli färdiga med vad de ha att säga mig.”

„Hadd beszéljen”, mondta a király. „Úgy tűnik, könnyebben jönnek a szavak a szájára, mint a barátai és szomszédai odakint, akik sosem fejezik be, amit mondani akarnak nekem.”

“Det är inte så lätt att svara kungen. Jag är rädd för att det till sist blir prästen, som får åtaga sig att göra det på de andras vägnar.”

„Nem könnyű válaszolni a királynak. Attól tartok, hogy végül a lelkész lesz az, aki mások nevében vállalja a feladatot.”

Kungen kastade det ena benet över det andra, drog sig djupt in i länstolen, lade armarna i kors och sänkte huvudet mot bröstet.

A király átlendítette az egyik lábát a másikon, mélyen beleült a karosszékbe, keresztbe tette a karjait, és a mellkasához hajtotta a fejét.

“Nu kan han börja”, sade han i en ton, som om han redan sove.

„Most kezdhet”, mondta olyan hangon, mintha már aludna.

“Det var en gång fem karlar från den här socknen, som voro ute på älgjakt i skogen”, började prästen.

„Volt egyszer öt férfi ebből a plébániából, akik a vadászatra mentek az erdőbe”, kezdte a lelkész.

“Den ene av dem var prästen, som vi tala om.

„Egyikük a lelkész volt, akiről beszélünk.”

Två av de andra voro soldater och hette Olov och Erik Svärd, den fjärde av männen var gästgivare här i kyrkbyn, och den femte var en bonde, som hette Israels Per Persson.”

„A másik kettő katona volt, Olov és Erik Svärd néven, a negyedik a kis faluban fogadós volt, ahol a templom áll, az ötödik pedig egy farmer volt, Israels Per Persson néven.”

“Han skall inte göra sig besvär med att nämna så många namn”, mumlade kungen och lät huvudet sjunka över åt ena sidan.

„Nem kell ennyi nevet felsorolnia”, mormolta a király, és a fejét az oldalra döntötte.

“De där karlarna voro goda jägare”, fortfor prästen, “och de brukade eljest ha lycka med sig.

„Ezek a férfiak jó vadászok voltak”, folytatta a lelkész, „és általában sikeresek is voltak.”

Men den dagen hade de gått långt och länge utan att få något.

„De aznap sokáig kutattak anélkül, hogy bármit is találtak volna.”

Till sist upphörde de alldeles med jakten och satte sig ner på marken för att språka.

„Végül abbahagyták a vadászatot, és leültek a földre beszélgetni.”

De talade om att det inte på hela skogen fanns en plats, som lämpade sig för odling.

„Azt mondták, hogy az egész erdőben nem volt egy hely sem, ami alkalmas lett volna a földművelésre.”

Det var bara fjäll och moras alltsammans.

„Csak hegyek és mocsarak voltak mindenütt.”

‘Vår Herre har inte gjort rätt mot oss, som har gett oss ett så fattigt land att bebo’, sade en av dem.

„A mi Urunk nem bánt velünk igazságosan, amikor egy ilyen szegény földet adott nekünk, hogy itt éljünk” - mondta az egyikük.

‘På andra orter kunna människor skaffa sig rikedom och överflöd, men här kunna vi med all vår strävan knappast träla oss till dagligt bröd’.”

„Más helyeken az emberek gazdagságra és bőségre tehetnek szert, de itt minden erőfeszítésünk ellenére alig tudjuk megszerezni a napi kenyeret.”

Prästen höll upp ett ögonblick, såsom oviss om kungen hörde honom, men denne gjorde en rörelse med lillfingret för att visa, att han var vaken.

A lelkész egy pillanatra elcsendesült, nem tudva, hogy a király hallotta-e őt, de a király kis ujjával jelezte, hogy ébren van.

“Just då jägarna talade om detta, fick prästen se, att det glittrade i berggrunden på ett ställe, där han hade råkat sparka bort mossan med foten.

„Éppen amikor a vadászok erről beszéltek, a lelkész észrevette, hogy a sziklafalon, ahol véletlenül lerúgta a mohát, csillog valami.”

‘Det var ett märkvärdigt berg, det här’, tänkte han och sparkade undan en mosstuva till.

„Ez egy különleges hegy” - gondolta, és lerúgott még egy mohás területet.

Han tog upp en stenflisa, som följde med mossan, och som glänste på samma sätt som allt det andra.

Felvette a mohával együtt talált kavicsot, ami ugyanúgy csillogott, mint minden más.

‘Det är väl aldrig möjligt, att det kan vara bly det här?’ sade han.

„Ez nem lehet ólom, ugye?” - mondta.

Nu rusade de andra upp och makade undan mossan med bösskolvarna.

Most a többiek is odarohantak, és puskatollal lerúgták a mohát.

Och när de hade gjort det, sågo de tydligt hur en bred malmåder gick fram i berget.

És amikor ezt megtették, tisztán láttak egy széles bányaletyeket a hegyben.

‘Vad tror ni, att detta kan vara?’ sade prästen.

„És mit gondoltok, mi lehet ez?” - kérdezte a lelkész.

Karlarna slogo loss stenflisor och beto i dem. —

A férfiak kavicsokat törtek le, és belenéztek.

‘Nog är det väl åtminstone bly eller zink’, sade de. —

- „Ez biztosan ólom vagy cink” - mondták.

‘Och hela berget är fullt av det’, tillade gästgivaren.”

- „És az egész hegy tele van vele” - tette hozzá a fogadós.

När prästen hade hunnit så långt i berättelsen, sågs kungens huvud resas en smula, och ett öga öppnade sig. “Vet han om någon av de där människorna förstod sig på malmer och stenarter?” frågade han. — “Nej, det gjorde de inte”, svarade prästen. Då sjönk kungens huvud, och båda hans ögon slöto sig.

Amikor a lelkész befejezte a történetet, a király feje kissé felemelkedett, és egy szeme kinyílt. „Tudja, hogy ezek az emberek közül valaki értett a fémekhez és a kőzetekhez?” - kérdezte. „Nem, nem értett” - válaszolta a lelkész. Ekkor a király feje leereszkedett, és mindkét szeme lecsukódott.

“Både prästen och de, som voro med honom, blevo mycket glada”, fortfor den talande utan att låta sig störas av kungens likgiltighet.

„Mind a lelkész, mind az őt kísérő emberek nagyon boldogok voltak” - folytatta a beszélő, anélkül, hogy a király közönye zavarta volna.

“De tänkte, att de nu hade funnit det, som skulle göra dem rika och deras efterkommande även.

„Azt hitték, hogy megtalálták azt, ami gazdaggá teszi őket és leszármazottaikat is.”

‘Aldrig mer skall jag behöva arbeta!’

„Soha többé nem kell dolgoznom!”

sade en av dem.

- mondta az egyik.

‘Jag skall ha råd att göra ingenting hela veckan igenom, och på söndagen skall jag åka till kyrkan i guldkaret!’

„Újra megengedhetem magamnak, hogy egész héten semmit se csináljak, és vasárnap aranykocsival megyek a templomba!”

“De voro eljest förståndiga karlar, men det stora fyndet hade gått dem åt huvudet, så att de talade som barn. Så mycken besinning hade de ändå, att de på nytt lade mossan till rätta och gömde malmådern. Därpå togo de noggrant märke på platsen, där den befann sig, och gingo hem.

Egyébként ezek okos emberek voltak, de a nagy felfedezés annyira lekötötte őket, hogy úgy beszéltek, mint a gyerekek. Annyi józan ész volt még bennük, hogy újra elrendezték a mohát, és elrejtették az ásatást. Aztán gondosan megjegyezték a helyet, ahol volt, és hazamentek.

“Innan de skildes, kommo de överens, att prästen skulle resa till Falun och fråga bergshauptmannen vad detta var för malm. Han skulle komma tillbaka, så snart han kunde, och intill dess lovade de varandra med dyr ed, att de inte för någon människa skulle förråda var det var, som malmen fanns.”

„Mielőtt elváltak volna, megegyeztek, hogy a lelkész elmegy Falunba, és megkérdezi a bányamestert, hogy milyen fém ez. Amint tud, visszajön, és addig eskü alatt megígérik egymásnak, hogy senkinek sem árulják el, hol van a fém.”

Kungens huvud lyftes åter en smula, men han avbröt inte berättaren med ett ord. Han tycktes börja tro, att den andre verkligen hade något viktigt, som han ville säga honom, då han inte lät sig störas av hans likgiltighet.

A király feje ismét kissé felemelkedett, de egy szót sem szólt a mesélőnek. Úgy tűnt, kezd hinni, hogy a másiknak valóban fontos dolga van, amit el akar neki mondani, mert nem zavarta a közönye.

“Så for prästen åstad med ett par malmprover i fickan.

„Így a lelkész két fémmintával a zsebében elindult.”

Han var lika glad åt att bli rik som någon av de andra.

„Ugyanolyan izgatott volt a gazdagság miatt, mint a többiek.”

Han tänkte på att han skulle bygga om prästgården, som nu inte var bättre än en bondstuga, och så skulle han gifta sig med en prostdotter, som han tyckte om.

„Azt gondolta, hogy átépíti a lelkészi házat, ami most nem volt jobb egy paraszt kunyhójánál, és feleségül veszi a lelkészi lányt, akit kedvelt.”

Henne hade han eljest trott att han skulle få vänta på i många år.

„Különben úgy gondolta, hogy sokáig kell rá várnia.”

Han var fattig och obemärkt, och han visste, att det skulle dröja länge, innan han fick en sådan plats, att han kunde gifta sig.

„Szegény és észrevétlen volt, és tudta, hogy sokáig fog várni egy ilyen pozícióra, ahol feleségül vehetne valakit.”

“Prästen åkte in till Falun på två dagar, och en dag måste han gå där och vänta, därför att bergshauptmannen var bortrest. Äntligen fick han råka honom och visade honom malmbitarna. Bergshauptmannen tog dem i sin hand. Han såg först på dem och sedan på prästen.

„A lelkész két nap alatt eljutott Falunba, és egy napot ott kellett várnia, mert a bányamester távol volt. Végre sikerült találkoznia vele, és megmutatta neki a fém darabokat. A bányamester a kezébe vette őket. Először megnézte őket, aztán a lelkészt.”

“Prästen berättade, att han hade funnit dem i ett berg hemma i socknen, och undrade om det inte kunde vara bly.

„A lelkész elmondta, hogy egy hegyben találta őket a szülőfalujában, és azt kérdezte, hogy nem lehet-e ez ólom.”

‘Nej, bly är det inte’, sade bergshauptmannen.

„Nem, ez nem ólom” - mondta a bányamester.

‘Kanske att det är zink då?’ frågade prästen.

„És ha ez cink?” - kérdezte a lelkész.

‘Zink är det inte heller’, sade bergshauptmannen.

„Ez sem cink” - mondta a bányamester.

“Prästen tyckte, att allt hopp sjönk inom honom. Så bedrövad hade han inte känt sig på mången god dag.

„A lelkész úgy érezte, hogy minden remény szertefoszlott benne. Ilyen szomorúnak még soha nem érezte magát egy szép napon sem.”

‘Har ni många sådana här stenar i er socken?’ frågade bergshauptmannen.

„Van sok ilyen kő a falujában?” - kérdezte a bányamester.

‘Vi ha ett helt berg’, sade prästen.

„Egy egész hegyünk van” - mondta a lelkész.

“Då gick bergshauptmannen närmare, slog honom på axeln och sade:

Ekkor a bányamester odament, megütötte a lelkészt a vállán, és azt mondta:

‘Låt då se, att ni gör ett sådant bruk av det, att det länder både er själva och riket till gagn, för detta är silver!’

„Lássuk hát, hogy ezt olyan jól használjátok fel, hogy az mindkettőtök javára váljon, és az országnak is, mert ez ezüst!”

‘Jaså’, sade prästen och stod och famlade framför sig. ‘Jaså, det är silver.’

„Ó, tényleg?” - mondta a lelkész, és tántorogva állt előtte. „Ó, tényleg ez ezüst!”

“Bergshauptmannen började tala om för honom hur han skulle bära sig åt för att skaffa sig laglig rätt till gruvan och gav honom många goda råd, men prästen stod huvudyr och hörde inte på vad han sade.

A bányamester elkezdte elmagyarázni neki, hogyan szerezheti meg a bánya törvényes jogait, és sok jó tanácsot adott, de a lelkész túl elfoglalt volt, és nem hallgatta meg, amit mondott.

Han tänkte bara på hur underbart det var, att det hemma i hans fattiga socken låg ett helt berg av silvermalm och väntade på honom.”

Csak arra gondolt, hogy milyen csodálatos, hogy szegény falujában egy egész hegynyi ezüstérc vár rá.

Kungen lyfte huvudet så tvärt, att prästen avbröt berättelsen.

A király olyan hirtelen felemelte a fejét, hogy a lelkésznek meg kellett szakítania a történetet.

“Det gick väl så”, sade kungen, “att när han kom hem och började arbeta i gruvan, så fick han se, att bergshauptmannen bara hade drivit gäck med honom.”

„Úgy volt, hogy amikor hazaért, és elkezdett dolgozni a bányában, rádöbbent, hogy a bányamester csak átverte őt.” - mondta a király.

“Ånej, inte hade bergshauptmannen narrat honom”, sade komministern.

„Ó, nem, a bányamester nem verte át őt” - mondta a plébános.

“Han kan fortsätta”, sade kungen och satte sig åter till rätta för att lyssna.

„Folytassa” - mondta a király, és ismét kényelmesen leült hallgatni.

“När prästen äntligen var hemma och körde fram genom hemsocknen”, fortfor prästen, “ansåg han, att han först av allt borde underrätta sina kamrater om värdet av deras fynd.

„Amikor a lelkész végre hazaért, és átutazta a szülőfaluját” - folytatta a lelkész -, „úgy gondolta, hogy először tájékoztatnia kell társait a lelet értékéről.”

Och som han åkte förbi gästgivar Sten Stenssons gård, ämnade han köra in hos honom och tala om, att det de hade funnit var silver.

És amikor elhaladt Sten Stensson fogadója mellett, elhatározta, hogy beugrik hozzá, és elmondja neki, hogy amit találtak, az ezüst.

Men när han stannade utanför porten, såg han, att det hängde lakan för fönsterna, och att en bred väg av hackat granris ledde upp till trappan.

De amikor megállt a kapu előtt, látta, hogy az ablakokra függönyök voltak felszerelve, és egy széles, apró fenyőágakkal kirakott út vezetett fel a lépcsőkhöz.

‘Vem är det, som är död här i gården?’ frågade prästen en pojke, som stod och hängde mot gärdesgården.

„Ki halt meg itt a tegnap?” - kérdezte a lelkész egy fiútól, aki a kerítés mellett állt és odakint lógott.

‘Det är gästgivarn själv’, svarade pojken.

„Maguk a fogadósok” - válaszolta a fiú.

Och så lät han prästen veta, att gästgivarn hade druckit sig full varenda dag sedan en vecka tillbaka.

És elmondta a lelkésznek, hogy a fogadósok már egy hete minden nap részegen voltak.

‘Å så mycket brännvin, så mycket brännvin, som här har gått åt!’ sade gossen. —

„Ó, annyi pálinka, annyi pálinka fogyott itt!” - mondta a fiú.

‘Hur kan detta komma sig?’ frågade prästen.

- „Hogyan lehet ez?” - kérdezte a lelkész.

‘Gästgivarn brukade ju aldrig dricka sig full.’ —

- „A fogadósok sosem ittak részegen.”

‘Jo’, sade gossen, ‘han drack, därför att han påstod, att han hade funnit en gruva.

- „Hát”, mondta a fiú, „azért ivott, mert azt állította, hogy talált egy bányát.”

Han var så rik, sade han.

„Olyan gazdag volt” - mondta.

Han skulle aldrig behöva göra annat än supa.

„Soha nem kellett volna mást tennie, csak inni.”

Och i går kväll åkte han bort, full som han var, och så välte åkdonet, och han slog ihjäl sig.’

És tegnap este elment, részegen, és a kocsi felborult, és ő meghalt.”

“När prästen hade fått höra detta, for han vidare hemöver. Han var bedrövad över det han hade fått veta. Han hade ju kommit så glad och fröjdat sig åt att få tala om den stora nyheten.

Amikor a lelkész ezt meghallotta, továbbment hazafelé. Szomorú volt a hallottak miatt. Olyan boldogan jött, és izgatottan akarta elmondani a nagy hírt.

“När prästen hade kört ett par steg, såg han Israels Per Persson komma gående.

Amikor a lelkész néhány lépést tett, meglátta, hogy Izrael Per Persson jön felé.

Han såg ut alldeles som vanligt, och prästen tänkte, att det var väl, att lyckan inte hade stigit också honom åt huvudet.

Úgy nézett ki, mint mindig, és a lelkész arra gondolt, hogy a szerencse nem szállta meg őt is.

Honom skulle han genast glädja med att han nu var en rik man.

Majd rögtön boldoggá tette őt a hírrel, hogy most gazdag ember.

‘Goddag!’

„Jó napot!”

sade Per Persson.

- mondta Per Persson.

‘Kommer du ifrån Falun nu?’ —

- „Most jöttél Falunból?”

‘Ja, det gör jag’, sade prästen, ‘och nu skall jag säga dig, att det har gått bättre där, än vi tänkte oss.

- „Igen, most jöttem” - mondta a lelkész - „és most elmondom neked, hogy ott jobban ment a dolog, mint gondoltuk.”

Bergshauptmannen sade, att det var silvermalm, som vi hade funnit.’

- „A bányamester azt mondta, hogy ez ezüstérc volt, amit találtunk.”

I samma ögonblick såg Per Persson ut, som om jorden hade öppnat sig under honom. —

Ekkor Per Persson úgy nézett ki, mintha a föld megnyílt volna alatta.

‘Vad säger du, vad säger du?

- „Mit mondasz, mit mondasz?”

Är det silver?’ —

- „Ez ezüst?”

‘Ja’, svarade prästen, ‘vi ska bli rika karlar, vi alla nu, och kunna leva som herrskap.’ —

- „Igen” - válaszolta a lelkész - „Most mindannyian gazdagok leszünk, és úgy élhetünk, mint az urak.”

‘Nej, är det silver!’

- „Nem, ez ezüst!”

sade Per Persson än en gång och såg alltmer sorgsen ut. —

- mondta Per Persson még egyszer, és egyre szomorúbbnak tűnt.

‘Ja, visst är det silver’, svarade prästen, ‘du skall inte tro, att jag vill bedraga dig.

- „Igen, ez tényleg ezüst” - válaszolta a lelkész - „Ne hidd, hogy át akarlak verni.”

Du skall inte vara rädd för att bli glad.’ —

- „Nem kell félned attól, hogy boldog legyél.”

‘Glad!’

- „Boldog?”

sade Per Persson.

- mondta Per Persson.

‘Skulle jag bli glad?

- „Én boldog lennék?”

Jag trodde, att det bara var kråkguld, som vi hade funnit, så att jag tyckte, att det var bättre att taga det säkra för det osäkra.

- „Azt hittem, csak sárga aranyat találtunk, ezért úgy gondoltam, jobb a biztonság kedvéért a kockázatot elkerülni.”

Jag har sålt bort min andel i gruvan till Olov Svärd för hundra daler.’

- „Eladtam a bánya részesedésemet Olov Svärdnek száz dalerért.”

“Han var förtvivlad, och när prästen for ifrån honom, stod han och grät på landsvägen.

Ő kétségbeesett volt, és amikor a lelkész elment, ott állt az úton és sírt.

“När prästen kom hem till sin gård, sände han en dräng bort till Olov Svärd och hans bror för att tala om för dem, att det var silver, som de hade funnit. Han tyckte, att han nu hade fått nog av att själv föra kring den goda nyheten.

Amikor a lelkész hazaért a farmjára, elküldte a szolgáját Olov Svärdnek és a bátyjának, hogy elmondja nekik, ezüstöt találtak. Úgy gondolta, elég volt már abból, hogy ő maga terjesztse a jó hírt.

“Men då prästen satt ensam på kvällen, tog åter glädjen ut sin rätt.

De amikor a lelkész este egyedül ült, a boldogság újra kijött a palackból.

Han gick ut i mörkret och ställde sig på en kulle, där han tänkte bygga den nya prästgården.

Kiment a sötétbe, és egy hegyre ment, ahol új lelkészi lakot akart építeni.

Den skulle bli ståtlig, förstås, lika präktig som ett biskopsboställe.

Természetesen ez egy szép lakot kellett, hogy legyen, olyan szépet, mint egy püspök lakása.

Han stod länge ute den natten, och han nöjde sig inte med att bygga om prästgården.

Hosszú ideig állt odakint azon az éjszakán, és nem elégedett meg a lelkészi lak átépítésével.

Det föll honom in, att då det fanns så mycken rikedom i socknen, skulle mycket folk strömma dit, och till sist skulle kanske en hel stad bli uppbyggd omkring gruvan.

Eszébe jutott, hogy mivel a plébánián olyan sok a vagyon, sokan fognak ide jönni, és végül egy egész város épülhet a bánya körül.

Och så skulle han nödgas att bygga en ny kyrka i stället för den gamla.

És akkor neki kell egy új templomot építeni a régi helyett.

Det skulle väl en stor del av hans rikedom gå åt till.

Ez biztosan sokba fog neki kerülni.

Men han var inte nöjd med detta heller, utan han tänkte sig, att när hans kyrka vore färdig, skulle kungen och många biskopar komma för att inviga den, och då skulle kungen bli glad åt kyrkan, men han skulle anmärka på det, att det inte fanns något ställe för honom, kungen, att ta in på.

De ez sem elég neki, mert azt gondolja, hogy amikor a templom kész lesz, a király és sok püspök eljön majd felszentelni, és a király örülni fog a templomnak, de megjegyzi, hogy nincs hely a király számára, ahol megszállhatna.

Och då skulle han få lov att bygga kungen ett slott i den nya staden.”

És akkor engedni fogják neki, hogy a királynak egy kastélyt építsen az új városban.”

En av kungens kavaljerer öppnade nu dörren till sakristian och anmälde, att den stora kungavagnen var lagad.

A király egyik lovagja most kinyitotta a sekrestyia ajtót, és bejelentette, hogy a nagy királyi kocsi készen áll.

Kungen var i första ögonblicket färdig att genast avlägsna sig, men han besinnade sig. “Han skall få tala om sin historia till slut”, sade han till prästen. “Men han kan gå raskare framåt. Vi veta nu hur mannen drömde och tänkte. Vi vilja veta hur han handlade.”

A király először hajlandó volt azonnal távozni, de meggondolta magát. „Hadd mondja el a történetét a végéig” - mondta a papnak. „De hadd juthasson előre gyorsabban. Most már tudjuk, hogyan álmodott és gondolkodott az ember. Szeretnénk tudni, hogyan cselekedett.”

“Men när prästen ännu satt mitt uppe i dessa drömmar”, fortfor prästen, “kom bud till honom, att Israels Per Persson hade avhänt sig livet.

„De amikor a pap még mindig ezekben az álmokban volt” - folytatta a pap - „hír jött hozzá, hogy Izrael Per Persson öngyilkosságot követett el.”

Han hade inte kunnat bära det, att han hade sålt bort sin del av gruvan.

Nem tudta elviselni, hogy eladta a bánya részét.

Han hade väl tyckt, att han inte kunde uthärda att var dag gå och se en annan fröjda sig åt en rikedom, som kunde ha varit hans.”

Valószínűleg úgy gondolta, hogy nem tudná elviselni, ha minden nap látná, ahogy mások örvendenek a vagyonnak, ami az övé lehetett volna.”

Kungen satte sig en smula till rätta i stolen. Han höll båda ögonen öppna. “Minsann”, sade han, “om jag hade varit den där prästen, tror jag, att jag hade fått nog av gruvan.”

A király kicsit kiegyenesedett a székben. Mindkét szeme nyitva volt. „Hát” - mondta - „ha én lennék a pap, azt hiszem, elegem lenne a bányából.”

“Kungen är en rik man, han”, sade prästen.

„A király egy gazdag ember” - mondta a pap.

“Han har mycket nog i alla fall.

„Mindenképpen sok pénze van.”

Det är inte på samma sätt med en fattig präst, som ingenting äger.

„Ez nem ugyanolyan egy szegény pappal, akinek semmije sincs.”

Den stackaren tänkte i stället, när han såg, att Guds välsignelse inte var med hans företag: ‘Jag skall inte mera drömma om att göra mig själv ära och nytta med dessa rikedomar.

„Azt gondolta a szegény ember, amikor látta, hogy Isten áldása nem kísérte vállalkozását: „Nem fogok tovább álmodozni arról, hogy ezekkel a gazdagságokkal dicsőséget és hasznot szerezzek magamnak.”

Men jag kan ju inte låta silvret bli liggande i jorden.

„De nem hagyhatom, hogy az ezüst a földben maradjon.”

Jag måste ta fram det till nytta för de fattiga och nödställda.

„Fel kell hoznom, hogy a szegények és a rászorulók javára használjam.”

Jag skall bearbeta gruvan för att hjälpa hela socknen på fötter.’

„Meg fogom művelni a bányát, hogy az egész falu lábra kelhessen.”

“Därför gick prästen en dag över till Olov Svärd för att tala med honom och hans bror om vad de nu närmast borde företa sig med silverberget.

„Ezért ment a pap egy nap Olov Svärdhöz, hogy beszéljen vele és a testvérével arról, hogy mit kell tenniük a bánya ezüstjével.”

När han kom i närheten av soldatbostaden, mötte han en kärra, som var omgiven av beväpnade bönder.

„Amikor a katonák lakásának közelébe ért, találkozott egy szekérrel, amelyet fegyveres parasztok vettek körül.”

Och i kärran satt en karl, som hade händerna bakbundna och rep omkring fotlederna.

„És a szekéren ült egy férfi, akinek a kezei meg voltak kötöztetve, és kötelek voltak a bokáján.”

“Då prästen gick förbi, höll kärran stilla, och han fick tid att betrakta fången. Hans huvud var ombundet, så att det var inte lätt att se vem det var, men prästen tyckte ändå, att han kände igen Olov Svärd.

„Amikor a pap elhaladt, a szekér megállt, és ideje volt megnézni a foglyot. A feje be volt kötöztetve, így nem volt könnyű kideríteni, ki ő, de a pap úgy gondolta, hogy felismerte Olov Svärdet.”

“Han hörde fången bedja dem, som bevakade honom, att han skulle få tala ett par ord med prästen.

„Hallotta, ahogy a fogoly könyörgött az őt felügyelő embereknek, hogy hadd beszéljen pár szót a pappal.”

“Han gick då närmare, och fången vände sig emot honom. ‘Nu är du snart den ende, som vet var det där silverberget finns’, sade Olov.

„A pap ekkor odament, és a fogoly felé fordult. „Most már te leszel az egyetlen, aki tudja, hol van az az ezüstbánya” - mondta Olov.”

‘Vad är det du säger, Olov?’ frågade prästen.

„Mit mondasz, Olov?” - kérdezte a pap.

‘Jo, ser du, präst, sedan vi hade fått höra, att det var ett silverberg, som vi hade funnit, kunde inte jag och min bror vara så goda vänner som förut, utan vi kommo jämt i gräl.

„Nos, tudod, pap, mióta megtudtuk, hogy ezüstbányát találtunk, én és a testvérem nem tudunk úgy barátkodni, mint azelőtt, és folyton veszekedünk.”

Och i går kväll råkade vi i tvist om vem av oss fem det var, som först hade funnit gruvan, och det kom till strid mellan oss.

„És tegnap este azon veszekedtünk, hogy melyikünk találta meg először a bányát, és verekedésbe torkollott a dolog.”

Och nu har jag slagit ihjäl min bror, och han har även gett mig en duktig minnesbeta här över pannan.

„És most megöltem a testvéremet, és ő egy jó nagy sebhelyet hagyott nekem a homlokomon.”

Jag skall hänga nu, och sedan är du den ende, som vet något om gruvan.

„Most fel fognak akasztani, és te leszel az egyetlen, aki tud valamit a bányáról.”

Därför vill jag be dig om en sak.’

„Éppen ezért szeretnék kérni tőled valamit.”

‘Tala ut, du!’ sade prästen. ‘Jag skall göra vad jag kan för dig.’

„Mondd csak!” - mondta a pap. „Mindent megteszek érted.”

‘Du vet, att jag lämnar många små barn efter mig’, började soldaten, men prästen avbröt honom.

„Tudod, sok kisgyermeket hagyok magam után” - kezdte a katona, de a pap félbeszakította.

‘Vad detta beträffar, kan du vara lugn. Det, som kommer på din lott i gruvan, skola de få, alldeles som om du själv hade levat.’

„Egyelőre ne aggódj emiatt. A bányában rád váró sors ugyanolyan lesz, mintha te magad élnél.”

‘Nej’, sade Olov Svärd, ‘det var en annan sak jag ville be dig om. Låt ingen av dem få någon del av det, som kommer ur den där gruvan!’

„Nem” - mondta Olov Svärd - „valami másról akartam kérni. Ne hagyd, hogy bárki is részesüljön abból, ami a bányából előkerül!”

“Prästen ryckte ett steg tillbaka, han blev stående tyst och kunde intet svara.

A pap egy lépést tett hátra, csendben állt, és nem tudott válaszolni.

‘Om du inte lovar mig detta, kan jag inte dö lugn’, sade den fångne.

„Ha ezt nem ígéred meg, nem tudok nyugodtan meghalni” - mondta a fogoly.

‘Ja’, sade prästen långsamt och mödosamt, ‘jag skall lova dig vad du begär av mig.’

„Igen” - mondta a pap lassan és nehezen - „megígérem neked, amit kérsz tőlem.”

“Därpå fördes mördaren bort, och prästen stod på vägen och tänkte på hur han skulle kunna hålla det löfte han hade givit honom.

Ezután a gyilkost elvitték, a pap pedig az úton állt, és azon gondolkodott, hogyan tudja betartani az ígéretét.

Under hela vägen hem tänkte han på rikedomen, som han hade varit så glad åt.

Hazafelé menet végig a vagyonra gondolt, aminek annyira örült.

Men om det nu var så, att folket i denna församlingen inte tålde vid rikedom?

De mi van, ha a gyülekezet tagjai nem tudják elviselni a vagyont?

Nu voro redan fyra fördärvade, som förut hade varit stolta och präktiga män.

Most már négy romlott ember van, akik korábban büszkék és előkelők voltak.

Han tyckte sig se hela församlingen framför sig, och han föreställde sig hur den där silvergruvan skulle fördärva den ene efter den andre.

Úgy érezte, az egész gyülekezet ott áll előtte, és elképzelte, ahogy az ezüstbánya egyiket a másik után teszi tönkre.

Anstod det honom, som var satt att vårda dessa fattiga människors själar, att släppa ut över dem det, som skulle bli deras undergång?”

Vajon rá tartozik-e, aki ezeknek a szegény embereknek a lelkét kell, hogy gondozza, hogy rájuk zúdítsa azt, ami a vesztüket jelenti?”

Kungen satt på en gång upprätt i stolen och stirrade på den, som talade. “Jag må säga!” sade han. “Han kommer mig att förstå, att en präst i den här avlägsna bygden måste vara en hel karl.”

A király hirtelen fölült a székében, és a beszélőre bámult. „Meg kell mondanom!” - mondta. „Megértem, hogy egy papnak ebben a távoli vidéken igazi férfinak kell lennie.”

“Inte heller var det nog med detta, som redan hade hänt”, fortfor prästen, “utan så snart som nyheten om gruvan spridde sig bland sockenborna, upphörde de att arbeta och gingo lättjefulla omkring och väntade på den tiden, då den stora rikedomen skulle strömma ut över dem.

„És ami még ennél is rosszabb, hogy amint a hír a bányáról elterjedt a gyülekezetben, az emberek abbahagyták a munkát, és lusta módon várták azt az időt, amikor a nagy vagyon kiárad rájuk.”

Allt löst folk, som fanns i trakten, strömmade till, och dryckenskap och slagsmål blev nu det, som prästen ständigt hörde talas om.

Minden környező csavargó odasereglett, és a pap állandóan részegségekről és verekedésekről hallott.

“En mängd folk gjorde intet annat än drev omkring i skogen och sökte efter gruvan, och prästen märkte, att så snart han gick från hemmet, smögo sig människor efter honom för att ta reda på om han begav sig till silverberget och stjäla hemligheten från honom.

„Sokan semmit sem csináltak, csak az erdőben kutattak a bánya után, és a pap észrevette, hogy amint elment otthonról, az emberek követték őt, hogy megtudják, nem ment-e az ezüsthegyre, és nem lopta-e el tőle a titkot.”

“Då sakerna stodo så, kallade prästen samman bönderna till stämma.

Ilyen körülmények között a pap összehívta a parasztokat tanácsra.

“För det första påminde han dem om alla de olyckor, som upptäckten av silverberget hade dragit över dem, och han frågade dem om de ville låta sig fördärvas, eller om de ville rädda sig själva.

„Először is emlékeztette őket mindazokra a bajokra, amit az ezüsthegy felfedezése hozott rájuk, és megkérdezte tőlük, hajlandóak-e tönkremenni, vagy meg akarják menteni magukat.”

Därpå sade han dem, att de inte skulle vänta av honom, som var deras präst, att han skulle bidraga till deras undergång.

Aztán azt mondta nekik, hogy ne várják el tőle, aki a papjuk, hogy hozzájáruljon a vesztükhöz.

Nu hade han beslutit att för ingen människa förråda var silverberget fanns, och aldrig ville han själv hämta rikedom ur det.

Most elhatározta, hogy soha senkinek nem árulja el, hol található az ezüsthegy, és ő maga soha nem akarja a kincset megszerezni.

Och så frågade han bönderna hur de framgent ville ha det.

És megkérdezte a parasztokat, hogyan akarják a továbbiakban eljárni.

Om de ville fortsätta att söka efter gruvan och vänta på rikedom, då ville han dra så långt bort, att aldrig en hörsägen om deras elände kunde nå honom.

Ha továbbra is a bányát keresik, és a vagyonra várnak, akkor ő olyan messze megy, hogy soha nem fog hírét kapni a nyomorúságuknak.

Men om de ville överge att tänka på silvergruvan och bli som förr, då ville han stanna ibland dem.

De ha hajlandók felhagyni az ezüstbánya gondolatával, és úgy élni, mint korábban, akkor ő velük marad.

‘Men hur ni än väljer’, sade prästen, ‘så kom detta ihåg, att av mig får ingen någonsin veta något om silverberget!’”

„De bárhogy is döntötök” - mondta a pap - „jegyezzétek meg, hogy én soha, soha nem mondok el senkinek semmit az ezüsthegyről!”

“Nå”, sade kungen, “hur valde bönderna?”

„Nos” - mondta a király - „hogyan döntöttek a parasztok?”

“De gjorde, som prästen ville”, sade prästen.

„Úgy, ahogy a pap akarta” - mondta a pap.

“De förstodo, att han menade väl med dem, när han ville förbli fattig för deras skull.

„Megértették, hogy jót akar nekik, amikor azt akarja, hogy a kedvükért szegény maradjon.”

Och de gåvo sin präst i uppdrag att gå till skogen och dölja malmådern väl med ris och sten, så att ingen skulle kunna finna den, inte de och inte deras efterkommande.”

És megbízták a papot, hogy menjen az erdőbe, és jól elrejtse a bányabejáratot földdel és kövekkel, hogy senki - sem ők, sem a leszármazottaik - ne találhassák meg.

“Och sedan har prästen levat här lika fattig som de andra.”

„És azóta a pap ugyanolyan szegényen él itt, mint a többiek.”

“Ja”, svarade prästen, “han har levat här lika fattig som de andra.”

„Igen” - válaszolta a pap - „ugyanolyan szegényen él itt, mint a többiek.”

“Han har väl ändå gift sig och byggt sig en ny prästgård?” sade kungen.

„De hát nem házasodott meg, és nem épített magának egy új paplakot?” - kérdezte a király.

“Nej, han har inte haft råd att gifta sig, och han bor i den gamla kojan.”

„Nem, nem engedhette meg magának a házasságot, és a régi kunyhójában lakik.”

“Det är en vacker historia, som han har berättat mig”, sade kungen och böjde på huvudet.

„Ez egy szép történet, amit elmondott nekem” - mondta a király, és meghajtotta a fejét.

Prästen stod tyst framför kungen. Om några ögonblick återtog denne: “Var det på silverberget han tänkte, när han sade, att prästen här skulle kunna skaffa mig så mycket pengar, som jag behöver?”

A pap csendben állt a király előtt. Néhány pillanat múlva a király folytatta: „Azt gondolta a pap az ezüsthegyre, amikor azt mondta, hogy a pap itt annyi pénzt tud nekem szerezni, amennyire szükségem van?”

“Ja”, sade den andre.

„Igen” - mondta a másik.

“Men jag kan inte lägga tumskruvar på honom”, sade kungen, “och hur vill han annars, att jag skall få en sådan man att visa mig berget? Han har ju försakat både kärestan och all livets välmåga.”

„De nem tudom rákényszeríteni őt” - mondta a király - „és hogyan akarja, hogy egy ilyen ember megmutassa nekem a hegyet? Hiszen ő lemondott a szeretett nőjéről és minden életörömről.”

“Det är en annan sak”, sade prästen. “Men om det är fäderneslandet, som behöver skatten, så ger han nog med sig.”

„Ez egy másik dolog” - mondta a pap. „De ha az apaországnak szüksége van a kincsre, akkor ő biztosan hajlandó lesz rá.”

“Svarar han mig för det?” frågade kungen.

„Ő fog válaszolni nekem erre?” - kérdezte a király.

“Ja, det svarar jag för”, sade prästen.

„Igen, én fogok válaszolni rá” - mondta a pap.

“Bryr han sig då inte om hur det går med hans sockenbor?”

„És akkor ő nem törődik a gyülekezetében élő emberekkel?”

“Det får stå i Guds hand.”

„Ez Isten kezében van.”

Kungen steg upp ur stolen och gick fram till fönstret.

A király felállt a székből, és odament az ablakhoz.

Han stod en stund och såg på folkhopen därutanför.

Egy pillanatig állt, és nézte a kinti tömött tömeget.

Ju längre han såg, desto klarare började hans stora ögon glänsa, och gestalten tycktes växa.

Minél tovább nézett, annál jobban ragyogtak a nagy szemei, és az alak egyre nagyobbnak tűnt.

“Han kan hälsa prästen i den här församlingen”, sade kungen, “att det ges ingen skönare syn för Sveriges konung än att se ett folk sådant som detta.”

„Mondja meg ennek a gyülekezetnek a papjának” - mondta a király, „hogy nincs szebb látvány a svéd király számára, mint egy ilyen nép látványa.”

Därpå vände sig kungen från fönstret och såg på prästen. Han började småle. “Är det så, att prästen i den här församlingen är så fattig, att han tar av sig de svarta kläderna, så snart som gudstjänsten är slut, och klär sig som en bonde?” frågade kungen.

Ezután a király elfordult az ablaktól, és a papra nézett. Elkezdett nevetni. „És akkor ez a gyülekezet papja olyan szegény, hogy leveszi a fekete ruháját, amint a szertartás véget ér, és úgy öltözik, mint egy paraszt?” - kérdezte a király.

“Ja, så fattig är han”, sade komministern, och rodnaden sköt upp i det grova ansiktet.

„Igen, olyan szegény” - mondta a lelkész, és a széles arcán kivörösödés mutatkozott.

Kungen gick åter fram till fönstret.

A király újra odament az ablakhoz.

Det syntes på honom, att han var i sitt bästa lynne.

Látszott rajta, hogy a legjobb kedvében volt.

Allt ädelt och storslaget, som bodde inom honom, hade blivit väckt till liv.

Minden nemes és fenséges, ami benne lakozott, életre kelt.

“Han skall låta den där gruvan ligga i fred”, sade kungen.

„Hagyja békén azt a bányát” - mondta a király.

“Eftersom han har svultit och arbetat ett helt liv för att få det här folket sådant, som han vill ha det, så skall han få behålla det sådant, som det är.”

„Mivel egész életében éhezett és dolgozott, hogy ezt a népet olyanná tegye, amilyennek ő azt akarja, hát hagyja őt, hadd tarthassa meg úgy, ahogy van.”

“Men om riket är i fara?” sade prästen.

„De ha a királyság veszélyben van?” - mondta a pap.

“Riket är bättre betjänt med människor än med pengar”, sade kungen. Och när kungen hade sagt detta, bjöd han prästen farväl och gick ut ur sakristian.

„A királyság jobban jár az emberekkel, mint a pénzzel” - mondta a király. És miután ezt mondta, elbúcsúzott a paptól, és kiment a sekrestyéből.

Därutanför stod folkhopen lika tyst och ordkarg, som när han hade gått in. Men när kungen steg utför trappan, kom en bonde emot honom.

Kint a tömeg ugyanolyan csendes és szavak nélküli volt, mint amikor bement. De amikor a király lement a lépcsőn, egy földműves jött elé.

“Har du nu fått tala med vår präst?” sade bonden.

„Most már beszélt a papunkkal?” - mondta a földműves.

“Ja”, sade kungen, “jag har talat med honom.”

„Igen” - mondta a király - „beszéltem vele.”

“Då har du väl också fått svar från oss?” sade bonden. “Vi bådo dig, att du skulle gå in och tala vid vår präst, för att han skulle ge dig svar från oss.”

„Akkor bizonyára választ is kaptunk tőled?” - mondta a földműves. „Arra kértünk, hogy menj be, és beszélj a papunkkal, hogy ő adjon neked választ tőlünk.”

“Ja, jag har fått svar”, sade kungen.

„Igen, választ kaptam” - mondta a király.